Page - 502 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Volume 16/2
Image of the Page - 502 -
Text of the Page - 502 -
A fő telepen kivűl az egyes majorokban, hová virágzó vagy kalásztól
terhes vetések közt árnyas fasoros utak vezetnek, télen tágas, magas, szellős
istállókban, nyáron téres, gyepes legelőkön tartják a félvér ménest, külön-
külön a kanczákat, s kor és nem szerint elválasztva a csikókat. A csikók
még anyjuk mellett is folyton emberek közt levén és szelíd bánásban része-
sülvén, kezesekké válnak, utána mennek az embernek, s ki félénkebben, ki
tolakodóbban, a kabátot is meghúzogatva, esd egy-egy czirógatásért, egy-
egy darabka murokrépáért vagy czukorért. Majd egymás közt játszanak,
birkóznak, futkosnak, mint valami csapat iskolásgyerek, s közöttük is észre-
vehető, hogy mint tart pajtásságot, vagy idegenséget egyik a másikkal,
hogy az idősebbek mennyivel komolyabbak a fiataloknál, meg hogy a
kanczacsikók játéka inkább enyelgőbb, a méncsikóké inkább veszekedőbb.
Majd azután közre fogják őket a fürge paripákon ülő csikósok, kék lobogós
ujjú ingben s gatyában, sárga pitykés piros mellényben és sapkában (ez
ugyanis náluk a szabályszerű közös hadseregbeli szolgálati egyenruha)
s pattogó karikásokkal terelik őket ide-oda, hol lépést, hol ügetve, körben,
vagy hoszszában. Az élénk, mozgékony képből csak a szürke csacsi válik
ki az ő elpusztíthatatlan nyugalmával, kénytelen kelletlen el-elmaradozó
futásával. Neki csak ritkán akad igazi pajtása a csikók között, de ott tartanak
egyet-egyet nyugalmas semittevésben minden osztálynál, hogy a csikók
megszokják a látásukat, lévén a lónak az a sajátsága, hogy ha nincs hozzá
szokva, megijed hosszú fülű fajrokonától. Az összes ménesbeli lóállomány
Kisbéren jelenleg mintegy 800 darab, míg a méntelepekben 409 darab
kisbéri nevelésű mént használnak a köztenyésztés javítására.
A fajtabeli különbséget nem tekintve, nagyban és egészben véve
ugyanazt a képet találjuk Bábolnán is, a hova Kisbérről Tárkány községen
keresztül egy rövid óra alatt átkocsizhatunk. Míg Kisbérnek az a föladata,
hogy angol telivér, de főkép magas angol vérű anyaggal lássa el a tenyésztő
gazdákat : addig Bábolnán az arabs vért tenyésztik az ország azon vidékei
számára, a hol a gazdák kezén levő keleti vérű kanczák még nem elég
termetesek ahhoz, hogy a nagyobb méneket lehessen hozzájuk használni,
vagy a hol a tenyésztés és kivált a fölnevelés és tartás még nem jutott
odáig, hogy az angol vérű lónál okvetetlen megkívántató bőséges takar-
mányt és nagy gondozást meg tudnák adni úgy a kanczának, mint csikójának.
A bábolnai ménesből 334 mén áll jelenleg az állami méntelepeken, míg az
összes ménesbeli lóállomány mintegy 600 darab.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország IV (2), Volume 16/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország IV (2)
- Volume
- 16/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1896
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 334
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch