Page - 592 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország IV (2), Volume 16/2

592 Öblei a Veszprém- és somogymegyei déli parton nincsenek. E partok alacsonyak, a víz legmagasabb fölszínénél alig pár lábbal magasabbak s főleg újabbkori áradmányok, de néhol özönvízi lerakodások. Az éjszaki, veszprém- és zalamegyei partok erdős, sziklás, szakadékos magaslatok, Tihanynál és Badacsony környékén - hatalmas vulkáni képződményekkel, melyekről Zalamegye leírásában bővebben megemlékeztünk. Legnagyobb öblei Fűzfőnél Veszprémmegyében és Szigligetnél Zalában vannak, ha ugyan Tihany hegyfokának két oldalöblözetét ide nem számítjuk. Szigliget volta- képen két öböl közt fekszik. Árpád-kori okiratok szerint 5—6 száz évvel ez előtt még sziget volt s mögötte a Lesencze és Eger patakok torkolata egy nagy bozótos vízterületet alkotott. Különös földtani kutatást érdemel az éjszakkeleti part Márnától Keneséig és Csitténytől Akarattyán keresztül Gamászáig. Itt a kőzet nélküli, aránylag omló természetű úgy nevezett pontusi agyagos föld-partok majdnem egészen a partszél mellett függőleges meredekséggel közel 200 lábnyira emelkednek a víz fölé, mintha csak egy óriási folyam sodró árja mosta volna ki csak nem régiben. A Dunának van ilyen alakú, noha alacsonyabb partja Érd és Batta körűi. De itt egyszerű és könnyű a partalakúlás okát kitalálni. A Dunának örökké mozgó árja neki fekszik a partúl szolgáló dombnak s folyton mossa és szaggatja azt. Innen a majdnem függőleges meredekség. Semmi kétség, hogy a mámai, esittényi és gamászai partokat is egykor valami óriás folyam alakította át mostani idomukra. De honnan és mely irány felé hömpölygette ez a folyó irtózatos árjait? Az a görgeteg kavics, mely a világosi pusztától éjszak felé található, egyáltalán nem nyújt erre nézve tájékozást. Ez csak azt bizonyítja, hogy egy megelőző földtani korszakban a Balaton mai, felszíne fölött vagy 180 lábnyi magasságban a kavicsréteg irányában hömpölygött egy nagy folyam, melynek medrét azonban későbbi átalakúlások nyomtalanúl eltemették. Ellenben ha egy diluvium-kori óriás folyamot képzelünk, mely Veszprém felől a szentkirály- szabadjai és vörösberényi határon át Kenese felé fordúlva a Sió völgyén hömpölygette le zúgó hullámait délkelet felé: ez a folyam alkothatta meg a mámai és kenesei csodás partokat. Álló víz hullámverése erre nem lehetett s ma sem lehet képes. De e képzelt diluviális óriás folyamnak sincs meg ma már medre. Későbbi földtani átalakúlások eltemették ezt is. Az a keskeny szakadék, mely Szent-Király-Szabadjától Vörös-Berény felé levezet s mely az Apáczafara lábánál húzódik el Almádi fürdőtelep felé, a régi meder helyén