Page - 130 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Volume 17/1

iârt ségének is naprôl-napra lâthatôbban pusztûlnak a tisztes ôsi szokâsai, kivâlt ott, a hol kis szigetekben laknak szlâv polgârtârsaik kôzôtt elszôrtan. Nem egy szép és mélyebb értelmû szokâs mind ritkâbban s mindegyre szûkebb kôrben van mâr gyakorlatban. Szâmos olyasmi, a mi eredetileg csak a németségnél volt szokâsban, a szlâvoknâl is utânzâsra talâlt, s viszont nem egy szlâv szokâs a német csalâdoknâl is meghonosûlt. Szâmos oly dolog tovâbbâ, a mit régmult idôk drâga ôrôkségeképen ôriznek még ma is a morvaorszâgi németek, természetesen nem csupân az ô sajâtjuk, hanem az ' egész német nép egyetemeé s ennek minden tôrzsénél és âgânâl elôkerûl némely vâltozatokkal. A vallâs a nép egész életének legjellemzôbb alapja. A legszebb és legnevezetesb szokâsok a vallâsi iinnepekhez fûzôdnek. S minthogy a régi germânok természetimâdâsa szâmos pontban érintkezésre talâlt a helyét diadalmasan elfoglalô kereszténységgel : ennek a talâlkozâsnak alapjân szâmos vallâsi unnepben s a hozzâjuk csatlakozô szokâsokban vonatkozâsokat lâtunk a régi hitrendszerre. Az egyhâzi év kôrét kôvetve, mindjârt annak a kuszôbén Szent Miklôs- nak, az ajândékosztônak, jôl ismert alakjâval talâlkozunk, ki Rupreclit nevu szolgâja kiséretében jâr hâzrôl-hâzra, hogy a jô gyermekeket megjutalmazza, a gonoszokat pedig megfeddje, sôt bizony meg is buntesse. A hovâ nem mehet el személyesen, ott az aprô nép deczember 6-ânak elôestején a fél czipôjét, vagy egy tânyért tesz ki az ablakba, s ime — mâsnap reggelre majdnem mindig akad benne egy kis ôrômet szerzô ajândék. Még ha vâdolja is ôket a piczi szivecskéjiik, hogy viselkedésiik nem érdemel dicséretet és jutalmat, azért mégis mindenféle csemegével és jâtékszerrel van a tânyér teli, csakhogy e jôsâgos dolgok mellett ilyenkor esetleg egy kis intô vesszô is lâthatô. Szebb és ôrvendeztetôbb ûnnepe azonban nincs az egész esztendônek, mint a Megvâltô sziiletésének Onnepe. A csalâd kôrében szokâsos meg- ulésének môdja vilâgosan mutatja a régi germânok Jul-iinnepével valô ôsszefûggését. A karâcsonybôjti ebédet csak az esti sôtétség beâlltâval adjâk fôl, s az ilyenkor fôltâlalt étkek kôzul még a szegényebbek hâzaiban is csak vajmi ritkân hiânyzik a hal. A tûrelmetlen kis gyermekeket, a kik naphosszat éhezve eledelért rimânkodnak, azzal vigasztaljâk, hogy majd kârpôtlâst nyer- nek estére az „arany disznôcska" meglâtâsâban. Ha ez az igéret sem hasznâl, akkor az anyjuk azzal a fenyegetéssel csititja ôket, hogy Perchta asszony eljô s a tûrelmetlenûl rakonczâtlankodô gyereknek kilyukasztja fûrôval