Page - 308 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Morvaország), Volume 17/1

308 Morvaország egyházi és politikai viszontagságait egész 1658-ig. Múvével az ország múltja iránti érdeklódést annyira sikerúlt felkeltcnie, hogy a rendek ót a tartomány clsó torténetírójává választották. A Prodromus-1 1677-ben a Mars Morävicus I. része követte, mely Morvaország hadi éseményeit táfgyalja 15¿6-ig. A II. rész azonban ncm jelent meg, mert a féndek alighanem elejét vették annak, hogy a szerzó a cseh fôlkelést és Küvétkezményeit elôadja. Ugyanitt említendó a mcgújított morva tartományi kormányrend mintaszerú cseh fordítása is, melyet Engehauzi Komínek János készített 1632-ben Eibenschitzben. Ez idó óta Morvaország tôrténelmének buvárlata nem hevert tobbé parlagon. Obitecky János Jézus-társasági atya, a Mária-tisztelet és a búcsú- járások fáradhatatlan terjesztóje, Bolelucky Mátyás, Pesina barátja, Bisatto Miklós, Trebitsch városának jegyzóje és mások, kivált pedig Stredovsky János György atya (szül. 1679-ben Krumauban), „a morva Hájek", e téren keresték dicsóségüket. Az utóbbi majdnem kizárólag latinúl írt s a kóltészet és valóság határát nem nagyon szigorún vonja meg, de azért tudományos czélokat tartott szeme elótt. A XVII. és XVIII. század többi íróinak nagyobb része ellenben (mindössze 60-an), kik közt a jezsuiták állanak az elsó sorban, csupán a nép vallási szükségleteire volt figyelemmel. Kromérñky Kosmus, ki a harminczéves háború óta az elsó cseh munka (egy búcsújáróknak való énekeskonyv) kiadója, vagy Jelinek Tamás atya, a „poeta laureatus", csak szánakozó mosolyt kelthetnek. Csak Mária Terézia és fia, II. József alatt javúlt az iskolázás, a vallási türelem, és a pórnép terheinek kónnyítése, kapcsolatban a mind jobban elóre törö nemzeti eszmével, rázták fel százéves álmából a népet, holott a Nyugat lázas forrongása egyébként alig hagyott nyomot annak lelkében. Elsó sorban a papok szereztek maguknak a cseh népszellem újjászületésében érdemeket; s e mozgalom Cseh- és Morvaország lelki kôzôsségét jobban mutatja, mint bármely elózó a múltban. A tórténelmi érzék folkeltése után az elsó gond a nyelv múvelésére volt forditandó. Ontudatlanúl is érezte mindenki, hogy nyelvében él s véle hal a nemzet. Mária Terézia e törek- vésektól nem idegenkedett. Mielótt még a holeschaui születésú Hankensteini Hanke János Alajos tanár szavát a cseh nyelv és irodalom érdekében fol- emelte volna (1782 : „Empfehlung der böhmischen Sprache und Literatur"), a nagy császárnó már tanszéket állított a cseh nyelvnek a nevét viseló bécsújhelyi katonai akadémiában s utóbb a bécsi egyetemen is (1775) és