Page - 566 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Volume 17/2

566 Bountíb'r, bóuntaus, Ai Ríbe, ai Kraut, Ai Grumm't, ai Grás, Wás ís m'r áu dás? Ir Pau'rn, kummt raus, Ich hitt d' ganze Wís aus. An dSr mich wíed prasche, Dan wár ich schun jache, An dar mich wíed jóen, Dan war ich f rklóen, Hohó, hohó! Cselóre, hajszra; Répába, káposztába, Sarjúba, szénába, Mit bánom én? Parasztok, jertek, Tele hajtom az egész rétet, Es a ki belém kOt, Azt majd megtanítom, A ki rám támad, Azt majd bepanaszlom. Hahó, hahó!) Ha két pásztor olyan kózel jut egymáshoz, hogy az egymás szavát megérthetik, ilyenféle feleselésbe kezdenek : A. Blímla gal, Blimla gal, Kumm a Bessla zün m'r har. Blímla rút, Blímla rút, Maine Kila gín hait gár zu gutt. B. In lálálá lanna, Ich kán hait ni zún d'r kumma, Ich hl gar schtolze Kílain, Muss álle Zaita baina blain. In láláia lunna! (A. Sárga virág, sárga virág, jer kissé ide hozzám. Piros virág, piros virág, az én tehénkéim ma nagyon szépen járnak. B. I. 1.1., nem mehetek ma hozzád, nagyon kényesek a tehénkéim, mindig mellettük kell lennem. I. L L) Az Oppa-vidékról való a „Lindewieseni faárú-kereskedó" ndtája, melyben a faipar aprdbb gyártmányaival házald árús kimerító bóbeszédú- séggel sorolja el czikkeit. Népies gyermekdalokban és gyermek-imádságokban sincs hiány. Számos bólcsddal is van, a melyekben az anya áhítatos érzülete már jdeleve fól igyekszik éleszteni a gyermek lelkében szunnyadd isteni szikrát. A jauernigi kerületben még ma is szokásos az itt kóvetkezd gyermek-imádság: Haite wíl ich schloffa gín, Ferza Angl sella bainm'r schtín: Zwéne zur Rachta, Zwéne zur Lenka, Zwéne zun Fissa, Zwéne zun Haipta, Zwéne, di mich dácka, Zwéne, di mich wacka, Zwéne, di m'r zaigha a húcha Schtaig Ai das éwighe Himm'lraich. Amen. (Már én bizony alhatnám, Tizennégy angyal vigyázzon rám: Ketto jobbra, Kettó balra, Kettó lábtól, Kettó fejtól, Kettó takarjon, Kettó viraszszon, Kettó mutassa az ütat F6l az ñrOk égbe. Amen.)