Page - 579 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Morvaország és Szilézia (Szilézia), Volume 17/2

m A németek tájszólásai. Minden német nyelvjárás sokszerú váitozatosságával túnik ki. Még Szilézia kis tartoniányában is, a hol pedig tulajdonképen csak egy, a saját- képi sziléziai nyelvjárás honos, még itt is, úgy szdlván minden faluban más-más hangtani sajátszerúségek hallhatók. Feltúnóbb azonban különösen két tájszólási alakúlat. A Weisswasser köruli sikföldön, Szilézia legszélsd éjszaknyugati sarkán, továbbá a Jauernig, Weidenau és Zuckmantel köruli vidéken lakók mélyebb gégefó-állásuk és nyelvük közepes visszahúzódása kOvetkcztében a mélyebb o, u hangokat kedvelik s a magánhangzók szer- fölötti clnyújtása és kettóshangzdsítása felé hajolnak. Beszédük ennek íolytán tompábban és terpedtebben hangzik, ép úgy, mint az ország keleti felében lévó Bieletz kornyéki nagyobb nyelvsziget lakóié. Ellenben a Freiwaldau, Würbenthai, Freudenthal köruli hegyvidék és az Oppa-mellék nyelvjárása jdval élesebb hangzású, s benne a jellenizó sziléziai rövid hangok jobban kiérez- hetók, az éles hangsuly az uralkodd a hajtott ellenében, és a felhangú magán- hangzók, nevezetesen az i gyakoriabbak az alhangúaknál. Mindez a gégefó magasb állására és a nyelv elórészének kiválóan domború helyzetére mutat. Ezzel együtt jár az általános y-sítés is, a mely sokszor egész mássalhangzó- csoportokra kiterjed és a beszédet foltíinón zeneivé és lágyabb ejtésúvé teszi. E külonbségek mellett azonban a hang- és alaktani sajátságok annyi közös vonást mutatnak, hogy teljes jogunk van e sokszerú változatosságú tájejtéseket mind az egy sziléziai nyelvjárás keretébe foglalni. Egyéb nyelv- járásokkal ellentétben példáúl mindenek elótt a lassúbb beszédütem olyan jellemzó sajátság, a melyról még a múveltebb sziléziai embert is fölismer- hetni egész Németországban. Jellemzók továbbá a hangsuly és nyomaték sajátszerúségei. Nem mintha igaz lenne az, a mit a sziléziai fó hangsulyról állítottak, hogy t. i. csekélyebb általános magasságával tér el más német nyelvjárásokétól; sót inkább úgy áll a dolog, hogy egyszerú kéttagú szavakban a kilélekzó hang- suly olyan, az egész nyelvjárást átható zenei arányban áll, a mely szerint a gvokérszótag zOngéje korúlbelúl egy harmaddal magasabb, mint a ragaszték- szótagoké. A nyelvjárás, hogy e harmados hangközt annál hallhatóbbá tegye, kiválóan kedveli a második szótagon a teltebb hangokat; így a gyongébb szóvégeket, minó a részesúló (melléknévi igenév)-¿Wszótagja, csengóbbekkel pótolja, példáúl: „brennend" helyett brinig, „glühend" helyett glinig, stb. 73*