Page - 66 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (1), Volume 18
Image of the Page - 66 -
Text of the Page - 66 -
66
Szombat, a Kis-Kárpátok mentén Szent-György, Bazin, Modor, továbbá a
két legrégibb bányatelep Kórmóczbánya és Selmeczbánya, Zólyommegyében
Beszterczebánya és a már említett kisebb városok, Szepesmegyében Lóese,
Késmárk és több kisebb város, Abaújmegyében Kassa, Sárosmegyében
Eperjes, Bártfa, stb. A városok e sora egymagában elég bizonyítéka annak,
hogy az egykor vadon borította, alig lakott Fólvidék, mely addig az ország-
nak legkevésbbé múvelt része volt, szinte egy csapásra megváltozott, s
képessé lett, hogy ezentúl a polgári múveltség terén az ország tóbbi
vidékével lépést tartson, sót egyiket-másikat megelózze.
A mint e városok polgárai szabadalmaik alapján szervezkedve, falaik
között biztosabb állapotot teremtettek és némi anyagi jóllétre tettek szert,
fó gondjukat az Isten házának építésére fordították. Ez volt legelsó nyilvános
építményük, mely a városnak kerekded vagy hosszanti alakú és korúlépített
házak által védett terén emelkedett, a lakosság legnagyobb büszkesége,
keresztény hitének és polgári ónérzetének kifejezóje volt. A kolduló szer-
zetek, névszerint a Ferencz-rendiek, a Domonkos-rendiek és a pálosok, kik
ez idótájt honosodtak meg és terjedtek el az országban, s a kik szinte
terjesztói a csúcsíves építésnek, a Fólvidéken gyérebben telepedtek le, s
azért a városi polgárság mellett az építés terén kevésbbé tekintélyes szerepet
visznek. A fóldmíveló és birtokos szerzetek az elóbbeni korszakban telje-
sítették építésbeli föladatukat, e korszakbeli tevékenységük csekélyebb
fontosságú.
A csúcsíves építésnek ekként kezdódó korszaka majdnem kétszázótven
évig, a XV. század végeig, sót azon túl is tartott, s ez idó alatt az építési
tevékenység oly nagy lendúletet nyert, hogy hozzá hasonlót más korszakban
vagy az ország más vidékén nem találunk. Az ekként keletkezett nagy számú
építmény adta meg a Fólvidéknek azt a szembe szökö csúcsíves építészeti
jelleget, melynél fogva az ország minden más vidékétól különbözik. E kor-
szak fontossága azonban inkább az építmények nagy számában s kevésbbé
azok múvészeti kiválóságában gyökeredzik, sót feltúnónek kell mondanunk,
hogy a folvidéki csúcsíves építés ily hosszú ideig megszakítás nélkúl tartó
gyakorlat mellett a múvészeti fejlettségnek magasabb fokát nem érte el.
A korábbi állapotokban és az újabb follendúlésnek kórúlményeiben rejlenek
e jelenség okai. A nagyobb egyházi intézmények csekélyebb száma most is
érezteti hatását, a mihez járúl, hogy a keletkezó városok lakossága jobbára
Németország oly vidékéról származott, a hol nem a legfényesebb diadalait
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország V (1), Volume 18
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország V (1)
- Volume
- 18
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1899
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 464
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch