Page - 130 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország V (1), Volume 18

130 kivált a garam-szent-benedeki templom keresztkútja. Ez alacsony törzsu román oszlop alakjával bír; durván formált attikai lába, sima törzse és egyszerû levelekkel övezett kehelyalakú feje van, mely medenczéúl szolgál. Bizonyára az I. Géza király által itten épített legrégibb templom marad- ványa. A nagy-lomniczi és a kis-szebeni a kóból faragott és gazdagabb díszú keresztkútak kôzé tartozik. Választékosabb kehelyalakjuk és helylyel-közzel gazdagabb díszük is van a bronzból öntött keresztkútaknak. Magyarországon a bronzóntés már a XIV. században oly fokán állott a technikai fejlettségnek, hogy a nyugati országokkal is kiállotta a versenyt, a miról Szent Györgynek Kolozsvári Márton és György mesterek által öntött prágai lovas szobra tanúskodik. A magyar mesterek e fajta nagyobb múvei elpusztúltak, de meg- maradt nehány keresztkút, melynek mint a kôzépkorban virágzó magyar bronzóntés emlékének kétszeres becse van. Megemlítjük kózúlók a csetneki (1454), a sztrázsai, az iglói, a löcsei, a késmárki (1472), a szepes-olaszii, a bártfai, a kassai, a pozsonyi és a beszterczebányai templombelit. A kassai a legrégiebbek és díszesebbek egyike; zömök, román kehelyalakja és román jellegú díszítménye van. A pozsonyi 1409-bôl való, alkata zömök, esak széles talpa és ezen nyugvó csészéje van, a melynek falát a feszület, Szúz Mária és Szent János domború alakja díszíti. A beszterczebányai mint múvészi alkotás és mint ôntvény valamennyit fôlûlmûlja. Hat karajos talpát domború múvú és áttórt szörnyalakok, a pokol hatalmának jelképei díszítik; a talpából fólnyúló szár kôzepét i4y5. m. jodocus fólírással ellátott gomb szakítja meg, e fölött pedig szépen formált levelek kelyhet alkotnak és azon nyugszik a medenczéje, melynek oldalát csúcsos tornyocskák, csúcsíves fülkék tagolják, a fülkéket pedig az apostoloknak, a pokol fölött gyózedelmes- kedö keresztség jelképeinek domború múvú alakjai foglalják el. A medencze régi fôdelét most új pötolja. A csúcsíves-kori szobrászati múvek sorában tekintélyes helyet foglalnak el a síremlékek, melyek a XIV. század elejétól kezdve, a midön általánosabb szokássá lett a templomba való temetkezés, mind jobban benépesítették a kisebb templomokat is. Nagy számuk és múvészeti elóállításuk egy felól a szobrászat gyakorlatának elterjedtségét, más felól pedig tôkéletességét bizonyítják. A templom terében külön építményként szabadon álló mennye- zetes síremlékek nem fordúlnak eló, a külön álló kó koporsó is ritkaság számba megy; a templom falába, vagy padlójába illesztett kó, gyakrabban vörös márványlap a szokásos, a melyen az elhúnytnak czímere, vagy pánczélba