Page - 47 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

47 A távol délen a Kárpátok kék lánczolata látszik az ég alján. Nyugatnak morotvás és homokos, itt-ott sötétzöld fenyvesekkel borított alföldet látunk, mely már a Visztula vidékéhez tartozik s éjszaki eredetű gránit, syenit és diorit vándorkövekkel van tele hintve. E mélyföld növény- és állatvilágában határozottan éjszakeurópai jellegű, s valóban nem is egyéb, mint az éjszak- német és lengyel alföld folytatása. De egészen más kép tárul elénk, a mint a távol kelet felé fordítjuk tekintetünket; olyan kép, a milyet Nyugat- és Dél-Európában sehol sem láthatunk. Itt kezdődik a podoliai fensík, melynek óriás térségéből csak egy kis rész esik Galicziára s a mely Ejszakkeleti-Európa csodálatos földalakúlatával egyező. A hegyvidéken gyakori türemlések itt majdnem teljesen hiányzanak, a kristályos és őséletkori (palaeozói) rétegek majdnem egészen vízszintesen és látszólag háborítatlanul feküsznek egymáson. E hatalmas lapály ősrétege, mely a föld kérgének összehúzódásakor a zsugo- rodás türemléseket okozó erejének ellenállott, még sem maradt e folyamat alatt teljesen sértetlen. Számos szakadás vonul át a síkon s ezeknek óriási göröngyei omlottak be a mélységbe a nagy vetődési vonalak hoszszában, sőt magának a fensíknak a szélét is olyan törési vonal jelöli, melynek mentén ősrégi lerakódások sülyedtek sok száz, ha nem több ezer méternyi mélységbe. Igaz, hogy Lemberg környékén, vagyis nyugati határán a podoliai fensík majdnem teljesen elveszti sajátos jellegét. Ki is sejtené a várost övező kies dombok láttára, melyeket ok nélkül neveznek hegyeknek, hogy ezek is a fensík részei ! Pedig csakugyan nem hegyek, hanem csupán a megszakgatott fensík hantjai és rojtjai. Gondoljuk el, hogy a Pohew-völgyet, a melyben a város fekszik, újra betöltenék mindazzal az anyaggal, a melyet évezredek során a folyó vize elhordott belőle, úgy, hogy ez által a Homok- és a Ferencz- József-hegy miocaen lerakódása, továbbá a Stryi-park fölötti domb kapcsolatba kerülnének egymással : akkor mindjárt nem hegyeket, hanem egy folytonos > fensíkot látnánk magunk előtt. A fensík éjszaki határát igen világosan megvonja annak meredek széle. Ha Podzamcze vasúti állomástól kelet felé a lemberg-podwoíoczyskai vas- pályán indúlunk útnak, mintegy 80 kilométernyire e meredek párkány mentén haladunk, jobb kezünk felől egy függőlegesnek látszó fal emelkedik 350—412 méter magasságig, melynek buja bozóttal és lombos erdőséggel benőtt kies oldala legalúl krétamárgából, felső rétegeiben pedig miocaen mész- és homokkövekből van felépülve; balról meg téres, homokos, majd gyakrabban mocsaraktól meg-megszakított s helyenként tűlevelű erdők sötét