Page - 95 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

95 a szépen virító saxifragákban, campanulékben és gentianákban, stb., melyek a sziklahasadékok közül kandikálnak és szorosan egymásba kapaszkodnak, mintha a létükért való keserves küzdelemben támogatni akarnák egymást. Egy puha mohával lepett sziklapadra ülve, elmerülünk a szép tó csodálatába, mely a Tátra többi hasonló jelenségeinek egyik legjellemzőbb példája. A számos kisebb-nagyobb tó ugyanis a Tátra-hegység egyik jellemző tájképi sajátsága. A legtöbb közűlök hajdani jégárak maradványa, a minők ma már nincsenek a hegységben. Hogy azonban a Tátra a jégkorszakban terjedelmes gletcserekkel volt borítva, azt különösebb földtani ismeretek Futóhomokos táj a S^dowa-Wiszniától éjszakra. nélkül is könnyen láthatja akárki. Minden nagyobb völgyben óriási vándor- köveket látni, melyek sok kilométernyire kerültek a legmagasb gerinczekről ; erre vallanak továbbá a morénák is, melyek a völgy arczulatának oly jellemző vonásai. E morénák legtöbbje, kivált a homlokmorénák, rézsútos gátakkal zárják el a völgyet, a mivel a tóképződés természetes előfeltételéül szolgálnak. A Tátrában körülbelül 120 ilyen kisebb-nagyobb tó van, melyeknek a galicziai oldalon „stawy" (tavak), a magyarországin pedig tótul „plesi" a nevük. Meglehetős magasan, 1.400—2.000 méter között feküsznek. Sőt némelyikük még ezt a magasságot is megháladja, s az ilyenek aztán az egész éven át jéggel borítvák. A lengyel oldalon levő legnagyobb tó, a „Wielki staw u (nagy tó), 34 hektárnyi területű s 78 méter mély. A már említett Schwarzer Raupensee