Page - 187 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

18? bojárokat a lengyel főurakkal egyenrangúakká kellett tenni. Ez meg is történt akként, hogy a legelőbbkelő lengyel nemesi nemzetségek fiaikká fogadták a litván bojárokat. Ezzel a lengyel nemességet megillető szabadságok és kiváltságok kiterjesztettek Litvániának legalább legfelső társadalmi rétegére. De e jótéteményben csupán a katholikusokká keresztelt litvánok részesültek ; ellenben a rutén bojárok és fejedelmek, mint szakadárok, ki voltak belőle zárva, a mi megfelelt ugyan ama kor szellemének, de növelte a.litván és rutén elem közötti ürt. 1430-ban elhúnyt Witold nagyfejedelem, ki főleg utolsó éveiben sok bajt okozott önállósági törekvéseivel a lengyeleknek, de a kormány gyeplőit erős kézzel tartotta s a makranczos elemeket tekin- télyével féken bírta tartani. Utódjává Litvániában Jagetto nyugtalan testvére, Swidrygiettó választatott, ki nyomban a ruténekhez hajlott, a német renddel szövetségre lépett és Lengyelországot azzal a veszélylyel fenyegette, hogy Litvániát elszakítja tőle. Ennek elhárítására a litvánok Swidrygiettó ellen, Witold testvérét, Zsigmond fejedelmet léptették föl, a ki a Lengyelországgal való uniót megerősítette, és a Lengyelországban uralkodó hierarchia annyira ment, hogy a szakadár ruténeknek is politikai egyenjogosítást igért. Mikor ez sem használt, Wilkomierznél 1435-ben csatára került a dolog, melyben Swidrygiettó híveivel együtt megveretett, s meg kellett elégednie Wolhyniával, mint részfejedelemséggel, de ezt is litván főuralom alatt bírta. A nyugati és keleti egyház közt Florenczben 1439-ben kötött unió a lengyeleknek is meg- könnyíté a rutének teljes politikai egyenjogúsítását, mely III. László király kiváltság-levelével 1443-ban mondatott ki. Míg a belügyi kérdések ily képen szerencsés megoldást nyertek, a lengyel politika láthatárán új, nagyszerű tervek merültek föl. Az egész kereszténységet megrettenté a törököknek a Balkán-félszigeten való hirtelen előnyomúlása. A Rigómezőn 1389-ben vitéz harczban elbukott a szerb nép, s Magyar- ország már közelről fenyegetve látta magát a török előnyomulástól. E szoron- gatásában a hatalmas Lengyelországnál keresett támaszt és Albert király halála után 1440-ben koronáját Lászlónak, az ifjú lengyel királynak ajánlá föl. Oleánicki rá vette Lászlót, hogy a lengyel főurak beleegyezésével fogadja el a koronát. Lengyelország bátran vállalkozott arra a nagy történeti föladatra, hogy kiszorítsa a törököt a keresztény Európából. A lengyel nemesség virága vonúlt a királylyal Magyarországba, onnan pedig vele együtt Várna véres csatamezejére, hol 1444-ben a lengyel-magyar hadsereg megsemmisült, a király meg elesett. 24*