Page - 344 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

344 Ezzel az egész menet gyalog útnak indúl. E menet közben a zene szól, és halkan éneklik hozzá a nyoszolyóleányok a szokásos versikéket. A kocsiúton már készen várnak a kocsik. Az elsőn a mátkapár, az udvarnagy, a legidősb nyoszolyóleány, a starost (első násznagy) és az első nászasszony helyezkednek el ; a másodikon a többi nyoszolyóleány, és a következőkön a többi vendégek meg a zenészek. (A krakowiákoknál a vőfélyek lóháton kisérik a menetet.) Elhelyezkedés közben az udvarnagy a menyasszony felé fordúlva, ezt éneki : „N. most te ülj föl, Tűzd föl koszorúba fonva, A hajadat tűzd föl, < Úgy sem vagy már hajadonka." A menyasszony fölszáll a kocsira, de nem ül le, mert ha tovább nem is, de legalább három szántóföldnyi hosszú darabon állva kell mennie, a mi alatt a kocsiból szalmát és szénát hint az útra, — „már nem tudni, minek az emlékezetére." Zene- és énekszó közben robognak tova a kocsik, a milyen gyorsan csak a lovaktól telik. Ha szentkép vagy kápolna előtt haladnak el, a nyoszolyóleányok keresztet vetvén magukra, ezt éneklik : „Vőfélyek és násznagyok, emeljetek kalapot, Krisztus Urunk és a Szent Szűz szenvedésit látjuk ott!" Az esketés előtt a mátkapár meggyón és áldozik. Utána pedig az udvarnagy leveszi a koszorús vesszőről az almákat, melyek „őt illetik." Csak a középsőt, vagyis a középső ágra tűzöttet adja oda az új asszonynak. Haza ugyanazon rendben mennek, a milyenben a templomba vonúltak ; otthon egyet isznak a vendégek, ezután pedig a leányok az udvarnagyot tánczra serkentik. A zene polonaise-t játszik. Az udvarnagy, a vesszőt jobb- jában tartva, a vőfélyek kíséretében egyszer megkerüli a szobát, azután kézen fogja a legidősb nyoszolyóleányt és egyszer körűi tánezol vele. így sorban az összes nyoszolyóleányokkal, majd a nászasszony okkal. Valahány- szor a tánezosnőjét váltja, a többiek ezt éneklik : „Udvarnagyunk tánezol, zöldéi a pálczája, szép leányzó, szép leányzó áll alá, alája". E polonaise után az udvarnagy fölállítja az asztalokat, a szakácsné fölhordja az ételeket, s a leányok megint énekszóval adnak jelt a lakoma megkezdésére. Az ifjú pár csak köleskását kap, azt is sótlanúl, „hadd tanúlják meg a sót és a jó táplálékot megérdemelni." A többi vendég ellenben mindenből bőven jól lakhatik, a mit csak az illető vidék konyhája elő tud teremteni. A lakoma közben is énekel- nek úgy, hogy a szegény nyoszolyóleányoknak majd eláll a lélekzetük a sok dalolástól. Alig hallgatnak el egy-egy kicsit, már megint rá kell kezdeniök. Majd az új asszonynyal évődnek, a miért nem adott föl eleget a jó „barszcz"-ból; majd a nászasszonyokat faggatják, azt mondván, hogy „a mit nem győznek