Page - 352 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

352 Mikor például a béreslegény kiáll a tánczosnőjével a zenészek elé, oda kiált nekik : „Karcsú legény vagyok én, Ki a borit félti, gyáván Bárkivel kiállók én, Otthon ül a kályha padján." * avagy : „Szegény Maciek meghalt, itt fekszik ő kelme, De hegedűszóra, tudom, talpra kelne; Mert a mazur csupa élet, Tőle a holt is föléled." Es nem is sejti, hogy hangja, taglejtése és dalocskájának minden szava a lengyel nemzeti lélek hű kifejezője, a melyben lelki derültség, kiapadhatatlan jókedv, katonás délczegség, férfiassággal párosult gyöngéd üdeség és a leg- nemesebb felbuzdulásra mindig kész szív nyilatkozik. Ugyanaz a harczias, hetyke hang, ugyanaz a vidám, élénk, de szakgatott, szinte parancsoló dallam zendűl meg énekében akkor is, ha sebzett szíve keserű könyeket fakaszt szemében; meg akkor is, midőn mély bánatba merült lelke Istennél keres vigasztalást, segítséget. Az ellágyúlt búskomorság ritka, szinte ismeretlen vendég e népnél. A mily fogékony e nép a természeti jelenségek iránt, melyekkel szoros kapcsolatban él, ahhoz képest dalaiban is rendesen valamely természeti képből indúl ki, ahhoz fűződik az énekmondó alkalmi érzése vagy gondolata. E módon sokszor valóságos gyöngyei bukkannak föl a gondolatoknak és érzéseknek, melyekben a tréfa, pajzánság, sőt a maró gúny is föl-fölcsillan a kecses külalak aranyos keretében. Lássunk csak néhányat példáúl e dalocskák közül : „A Visztula folyik, folyik, hab a habot tolja, Derék lány a magafélét soh'sem ócsárolja." „Folyik, folyik a Visztula, zúgva tör előre, A ki henyél, szegény marad, adta lusta bőre!" „Ne igyál a vízből, lovam, zavaros az alja, Leány, ne higyj a legénynek, mert mindegyik csalfa." „Az erdő zúg, az erdő zúg, susog a lomb a fán, Nem láthatom, nem hallhatom az én kedves babám." * Itt, valamint egyebütt is, a fordít/) kissé szabadabban bánt el a rímmel, a mi különben az eredetiek mesterkéletlen külalakjában is gyakori. Fő gondját a különféle tánczdalok rhythmusára fordította, már a mennyire ez a magyar hangsúlyos verseléssel összefért; a hol azonban az értelem tolmácsolása ezt csak a kifejezés erőszakolásával engedte volna meg, ott a rhythmustól is eltért a mely különben a */4és */4-es ütemek ismétlődéséből áll.