Page - 360 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (1), Volume 19/1

360 A jámbor tartalmú nép-énekek között a kolendy , vagyis a Krisztus születéséről szóló karácsonyi énekek a népköltés valódi gyöngyei ; még pedig nem külalakjuk remeksége miatt, mert épen a legnagyobb egyszerűség a sajátszerű jellemvonásuk ; nem is a bennük lévő gondolatok rendkívüli mély- sége miatt, hanem inkább azért, mivel épen oly népiesek, a mily igaz vallásos szellem leng rajtuk végig. A gyermekded naiv hit fog bennük kezet az üde, őseredeti költészettel, s együvé olvadva, hű képét alkotják a nép életének, jellemének és gondolkodásának. Ez énekekben a dallamtól kezdve a legapróbb részletekig minden tősgyökeres lengyel színezetű ; ilyen maga a szent család is, bár mennyei fönség magasztos fénye árad el rajta; hát még az istálló, melyben a Megváltó született, és az a tarka sokaság, mely ajándékaival az újszülött Urat üdvözölni megy! . Beállt az éj, melyen „ki kell nyílnia a liliomnak, a szeplőtelen Szűznek". A szent család úton van; József sietni szeretne, de Mária kéri, hogy lassabban menjenek. Végűi az öreg előre megy szállást keresni, s egy korsót is visz magával vízért. De sem szállást, sem vizet nem talál, sőt még le is hordják és gúnyt űznek belőle. József, a jó öreg, bánatosan lehajtja ősz fejét s nem tud hova lenni, míg végre egy polgárember meg nem szánja, és a saját lelki üdvére gondolva, útat nem mutat neki amaz istálló felé, a honnan világosság látszik. Ezt a nyomorúságos istállót több karácsonyi ének megható költői bájjal írja le. Fából van ácsolva, rozoga szalmatetővel födve, s olyan roskatag, hogy Józsefnek előbb meg kell támasztania. Hézagos falain keresztül sivít a tél fagyos szele. A szalmatetőről lefüggő pókhálók egyetlen díszei e palotának, melyben a kis Jézus bölcső helyett csak egy kis jászolra, abban puha pehelydunnák helyett szúrós szénára talál, s hol a sanyarú szegénység bíbor és drágagyöngyök helyett csak nyomorúságos pólyákba tudja őt fektetni. Szegény istállócska, mégis micsoda fényben ragyog annak általa, a ki benne e világra született : „Elhagyottan álló, i Talpig fehérben, Szegényes istálló ; Előtte térden Égi fénynyel megtelik; Esdekelnek angyalok; Benne bepólyázva, Hajuk aranyszálán Sugár-koronába' ; Mennyei szivárvány A kis Jézus feküszik. > Csillogó fénynyel ragyog." Ez istállócskából akkora fény árad ki, „hogy az egész égbolt lángba borúi tőle", s a rajta megjelenő angyalok zenéje és éneke messzire elhallik a földön. A környéken pásztorok tanyáznak, a kiknek alakjaiban tőrűlmetszett