Page - 617 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Galiczia (2), Volume 19/2
Image of the Page - 617 -
Text of the Page - 617 -
még ezután is évekig egész lelkével csüngött a mester tanításán, s bar idóvel
lelkesedése kissé alábbhagyott, tcljesen soha scm tudott hatása alól fölszabadülni.
Mickiewicz tôbbé nem foglalkozott a kôltészettel. A lengyel irodalom
virágkora azonban ó vele nem ért véget. Krasiñski Zsigmond, a ki 181 2-ben
született Párisban, mint a lengyel hadsereg egy tábornokának a fia, fényes
néven kivúl Lengyeloi-szágban ritka nagy vagyont örökölt ôseitôl. Már iskolásfiú
korában elárúlta rendkivúli tehetségét, de ugyanily korán mutatkozott ép oly
élénk, mint sôtét színezetú képzelme is. Krasiñski tábornokot ez idó tájt
(1828 —1829) igazságtalanúl tartották az orosz kormány túlságosan buzgó
hivének ; ezt a vélekedést a fiára is átvitték, a ki ekkor egyetemi hallgató volt,
s kit e miatt diáktársai a tanteremben nyíltan sértegettek. Ez döntö hatású lett
a kóltó egész életére. Szíve szerint osztozott tanúlótársai érzületében s épen
nem tartott atyjával, a mi elég kemény próbára tette a tizenhét éves ifjút, de
emberúl megállta a próbát. A nélkül, hogy azért az atyját megtagadta volna,
megfogadta, hogy egész életét honának áldozza. Varsóban nem volt maradása,
atyja tehát Genfbe küldte tanúlmányai folytatására. Itt érte <5t az 1830. évi
folkelés hire. Az ifjú esdve kérte atyját, hogy engedje ót hazájába visszatérni
s a szabadságharczosok sorába lépni, de atyja nem hajtott szavára. A fiú
ezúttal is meghajolt az apai parancs elótt, bár a lelkét marczangoló fájdalom
majdnem kétségbe ejtette. A hadjárat után Krasiñski tábornokkal azt az óhaj-
tást (helyesebben parancsot) tudatták, hogy fiát Szent-Péterváron az udvarnál
mutassa be s adja államszolgálatba. A fiatal ember gyenge egészségét a nagy
lelki küzdelem és a zord éghajlat annyira megrendítette, hogy sulyos betegen
feküdt egy ideig az orosz fóvárosban, a míg végre be nem látták, hogy ott
nem maradhat; így útlevelet adtak neki, melylyel Olaszországba, költöi lelke
lió vágyainak fôldjére mehetett. Ütközben, Bécsben írta meg sebtiben elsó
nagy múvét, a Nieboska Komedya-t (Istentelen színjáték).
E kóltemény tárgya a közeli vagy távolabbi jövöben kitörhetö társa-
dalmi forradalom. Prózában van írva s a jelenetek csak vázlatszerúen alkotvák,
de e rövid és szinte szakgatott tômôrség mellett a gondolatok oly éles és
szabalos alakbati jelennek meg, a milyen csak nagy szellemektôl és valódi
költöktöl eredhet. A mesteri mú még gyenge fordításokban is fölkeltette kiváló
férfiak figyelmét és csodálatát. Lytton lord, India volt alkirálya és párisi angol
nagykövet, Orval, the Fool 0/ Time czímen dolgozta át a „Nieboska
Komedya-"t, de annak tárgya e látszólag világosabb és részletesebb elóadás-
ban elmosódott és elsekélyesedett.
G. 78
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Galiczia (2), Volume 19/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Galiczia (2)
- Volume
- 19/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1898
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 456
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch