Page - 148 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Volume 20
Image of the Page - 148 -
Text of the Page - 148 -
148
kodtak; a lclkészkedó papság azonban sovány stola-jóvedelmén kivúl csupán
kegyes adományokra volt szorúlva. Ily kórülmények között természetesen
szó sem lehetett a papság kelló képzéséról és a hivók lelki ügyeinek igazán
üdvös gondozásáról. E baj annál érezhetóbb lett az által, hogy magában a
tartományban a putnai kolostor egy magán iskoláján kivúl egyctlen oly
intézet sem volt, a hol a papság magasabb egyházi méltóságokra való
kiképzésben részesúlhetett volna. A kolostorok sem tehettek ez irányban
semmit, mivel tetemes földbirtokuk a rosz gazdálkodás és a hiányos ellen-
órzés miatt nem jövedelmezett eleget; sót ellenkezóleg még el is voltak
adósodva, és épen csak annyit tudtak jószágaikból elóteremteni, a mennyiból
szerzeteseiket úgy, a hogy, eltartották. Az ellenórzés pedig azért volt
hiányos, mivel nem Bukovina püspókének fónhatósága alatt állottak, hanem
a távoli jassyi (jászvásári) érsekségnek voltak alárendelve. A bekebelezés
idején tehát a bukovinai egyház állapota ugyancsak szomorú volt; a mint
azonban a tartomány osztrák uralom alá jutott, e tekintetben csakhamar
örvendetes változás állott be.
Már az akkori püspök, Chereskul (Fereskul) Dositheu, magától is arra
a meggyózódésre jutott, hogy a szerzetes papságot jószágainak kezelése s az
azzal járó világi ügyek-bajok mindinkább elidegenítik tulajdonképeni hivatá-
sától. Erett megfontolás után tehát ónként fólajánlotta a maga és utódai
nevében évi 8000 forint fizetésért püspóksége jószágait a császári udvarnak.
Ez átengedést azonban, a mint az új tartomány kormányzójának 1782 október
29-én kelt román nyelvú okiratából kitetszik, úgy értette a püspök, hogy
birtokait csupán haszonélvezetre és bizonytalan idóre adja át a császári
udvarnak, azonban ennek a haszonbérletról való lemondása esetére határo-
zottan kikötötte, hogy a jószágok ismét a püspókségre szálljanak vissza.
Az udvar sem gondolt a birtokok megvételére, csupán az volt a czélja, hogy
jobb kezelés által jóvedelmezóbbekké s a góróg-keleti egyház szellemi és
anyagi javainak gyarapítására alkalmasabbakká tegye a püspókség és a
kolostorok jószágait. Ehhez képest tudtára adták a püspóknek, hogy leg-
felsóbb elhatározás értelmében 1783 április elejével birtokai a császári kormány
kezelésébe mcnnek át. Netáni aggodalmainak eloszlatására azonban az udvari
haditanács 1783 márczius 19-én Enzenberg katonai kormányzóhoz intézett
leíratában a püspököt megnyugtatták az iránt, hogy „az egyházmegye és
a kolostorok, vagy egyéb vallási intézetek jószágait az állami kezelésbe való
ezen átvétel által egyáltalán nem vonják el eredeti czéljuktól, sót eilen-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bukovina, Volume 20
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bukovina
- Volume
- 20
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1899
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 548
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch