Page - 184 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Volume 20

184 nyelvét, s már a második nemzedék a családi életben is ezt a nyelvet kezdte beszélni, úgy, hogy lassanként az oláh nyelv innen is sok helyütt kiszorúlt. Igy tórtént aztán, hogy a román nyelv számos faluban kihalt, s a városokban és mezóvárosokban is jóval szúkebb körre szorúlt. Társadalmi osztályozás tekintetében a román nép valaha a következö rendekre tagolódott: papok és szerzetesek, bojárok (boíerl), ruptasok (rupta$l), kurtanemesek (reze$l) és mazilok (mazitt, vagyis nemesi rendú volt állami hivatalnokok), városi polgárok (tárgovetl, orá$ení) és jobbágyok (cläca$l). A bojárok, ruptasok és kurtanemesek alkották a nemességet és a kolosto- rokkal, meg a városi lakókkal együtt a földbirtokos osztályt, a nemesi és kolostori jószágokon megtelepúlt jobbágyok (cláca$l'), vagy mezei munkások ellenben a földbirtok nélküli parasztságot. A bojárok egy vagy több jószág urai, a ruptasok és mazilok ellenben csak jószágrészek tulajdonosai, míg a kurtanemesek csak kisebb-nagyobb földbirtokok gazdái voltak. A kimpolungi kerúlet lakói szabad parasztok valának s a tartománynak Ausztriába tortént bekebelezése elótt bizonyos húbéri viszonyban álltak a moldvai vajdával. E társadalmi osztályok még ma is fónnállnak ugyan, de már mégis azzal a külonbséggel, hogy a hajdani mezei munkásokból és jobbágyokból szabad földbirtokos parasztok lettek (ttranl), és hogy a kimpolungi kerúlet szabad parasztjai egy hosszas pör kovetkeztében egykori terúletükból sokat vesztettek. Bukovina románjai nyílt eszú, nemes érzésú, vallásos nép, a melynek az isteni gondviselésbe vetett bizodalma a fatalizmussal határos. Ezt fejezi ki e kozmondásuk is : „ cemí-a fi, scris, mi s a íntémplál" (A mi rólam meg van irva, az be is fog rám következni). Oseitöl örökölt vallását, a görög- keleti hitet isteni intézményként szereti és tiszteli a román, s a papjaiban nemcsak az Ur szolgáit és igéje hirdetóit, hanem egyúttal az emberek csele- kedeteinek bíráit is látja, a kik korlátlan hatalommal vannak folruházva, hogy lelkiekben üdvre vagy kárhozatra ítéljenek. Ep ezért a legmélyebb tisztelettel és lelki dolgokban szinte vak bizodalommal van irántuk. A románok szivósan ragaszkodnak öseik hitéhez és szokásaihoz, a melytöl nem konnyú öket eltántorítani. Lelkiismeretességük példás és a becsúletszót a világon semmiért sem szegnék meg, még akkor sem, ha elhamarkodottan kototték le. Azt tartják e részben, hogy: vpe linde ese cuvéntul, ese sufletull" (A mely úton a szó kiröppen, azon száll ki a lélek is). Az adott szót szentesító kézadás olyan elöttük, mint akár az eskü. E mellett igen érzékenyek és soha sem felejtik el, ha valaki sértoleg vagy igazságtalanúl bánt velilk. Ellenben öszinte