Page - 224 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Volume 20

224 A paszita kôzben ilyenféle dalokat hallani : Hej, komâm, jô a kend pâlinkâja, Hétfôig iszszuk egy folytâba, Hétfô ha elmûlt, kedden folytatjuk, A jô gugyicskât biz' itt nem hagyjuk. Méz sincs benne s mégis oly édes; — Szerda sem vizi el a vendéget. Csiitortôk reggel még mind itt lebzsel, Es szopogatja megùjiilt kedvvel. Hej, koma, most jon még a czifrâja! Péntek a bandât még itt talâlja. Szombat is eljôtt, a hétnek vége, S még mindig szomjas, szâraz a gége. Egy hete immár, hogy iddogálunk, Hát, koma, mondd meg, most mit csináljunk ? „Hivassuk el az asszonynépet, Lássanak ok is valami szépet!" Még ki sem mondta, adta komája, Jon be csoszogva élete párja: „Adj' Isten", — úgy mond, — «draga uracskám! Haza johetnél végre talántán? Kend ¡s, komám, biz szégyenszemmel Kotródhatna, hogy rég nem ment el!" A Dnieszter vidékén meg így évódik a gazda a vendégsereggel : Vendégeim, jó barátim, Mit adjak én nektek? Ha csak azt a verebet nem, Mely a kertbe' repked? A bordája kocsonyába, Feje jó lesz sülve, Früstfik, ebéd, vacsora is Kitelik belüle. Ha a gyermek halva szílletik vagy keresztelenül hal meg, a néphit azt kivánja, hogy hét éven át szenteltvízzel óntózgessék a sírját, s csak ennek az idónek az elmúltával szabad a szegény kis lelkecskének éjfél tájban a sírjából kikelve, az alvók ablakán kopogtatnia és megkereszteléseért esedeznie. rKrestá, krestá" (keresztséget, kcresztséget), — így kiált a szenvedó lélek, s a ki e szózatot hallja, vessen keresztet, mondja el a keresztelésnél szokásos ígéket, és a megtórtént keresztelés látható jeléúl (kre&ma) dobjon ki az ablakon egy darabka vásznat. Nagyon érdemes és Istennek tetszó cselekedetnek tartja a nép azt is, ha valaki ilyen módon titokban egy-egy zsidó gyermcket szentelt- vízzel hint meg és megkeresztel. Jaj azonban az oly anyának, a ki vétkes mulasztásával vagy cselekedetével a gyermeke halálát okozza. A másvilágon az ilyen anyának az lesz a búnhódése, hogy minden szombaton újra született magzatát órókké újra meg újra fól kell falnia. Végtelen gyóngédséggel ápolgatja kisdedét az anya, kinek hú gondo- zása mellett a kis rutén csemete rendesen elég korán, tóbbnyire már az elsó év elmúltával elkezdi azokat a szüléknek oly édesen hangzó gycrmekszókat gagyogni, melyek kózúl ide iktatunk néhányat : a mi szép, az czicza; a csúnya ellenben kaka ; az chetó vagy ennivaló papa; az ijesztó wowa; a kutya cit/cia;