Page - 240 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Volume 20
Image of the Page - 240 -
Text of the Page - 240 -
Ez alatt a kodasz, vagyis a menet végén sereghajtóúl szereplö kis fii'i,
egy kendôbe burkolt kövel keményen ütögeti az ajtófélfát.
A mint a menyasszony a szobában az asztal môgé kcrúl, a vendégck
a búcsúztató nótát dalolják, a mcly így szól :
Erre, mint a volegény házában, itt is lakomához telepednek a vendégek.
Az asztalnál a menyasszonytól jobbról-balra a nyoszolyóleányok (ilnek.
A lakoma után ezek a menyasszony fitestvéréhez fordúlnak, a ki a mulatság
rendezôje, s e versikével nógatják a táncz megkezdésére :
S így vidám mulatozással töltik az idôt a vôlegény érkeztéig, a ki, míg
a saját vendégei eszem-iszommal vigadnak, megteszi a menyasszony liaza-
vitelére a kelló készúleteket. A menyasszonyért rendesen este felé indúl az
ünnepélyes menet, a melynek elején a volegény megy barátai és a zcne
kiséretében. Mögöttük néhány kocsi következik ; az elsôn a nászasszony, a
hvitewka és a swaszkàk ülnek. Utánok következnek a többi vendégek, a kiket
már a slowo-ivás alkalmával elrendeztek, még pedig úgy, liogy egv-egy
kocsin mindig páratlan számban üljenek, a mi a menyasszonynyal vak)
visszatérésnél párossá kerekedik ki. A mint a menyasszonyos ház elé érnck,
a vôlegényt sóval és kenyérrel üdvözli az anyósa.
Egyelóre azonban a vôlegény még a kapu elôtt marad kisérôivel együtt
s maga helyett a kéró násznagyot és a vófélyt küldi be a házba alkudozni.
Amaz a vôlegény nevében egy aranyfüsttel fólczifrázott kaláesot ád a meny-
asszonynak, kit a nyoszolyóleányoktól pénzen vált ki. A menyasszony átveszi
a kaláesot, keresztet vet magára s aztán a kaláes kôzepén lévô lyukon
keresztúl a négy világtáj felé tekint, majd pedig ó is hasonló kaláesot küld
ki a vólegénynek viszonzásúl.
Most jön menyasszonyunk
Esküvöröl vissza,
Asztal elôtt magát
Meghajtja nagy sirva:
Asztal, édes asztalom,
El kell válnunk, el bizony ! Jó anyámtól el kell válnom, —
Bánat ül a bárving-ágon.
Labdarózsát ne bántsátok,
Kdes apja, édes anyja,
Most lesz tóle búcsúzástok.
Vôfély, galambom,
Ha már ide hoztál
Ebbe a jó házba, Vezess ki, de mindjárt,
E ház udvarára,
Hadd perdüljünk tánczra.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bukovina, Volume 20
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bukovina
- Volume
- 20
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1899
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 548
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch