Page - 334 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Volume 20

334 megáldására nem sokat adnak a czigányok; tóbbre becsúlik azt a róvid szertartást, melynek kiséretében egy tólgyfa alatt áldja meg valamelyik tórzsbelijük a kótótt frigyet. Külónben is a legtóbbeti csak vadházasságban élnek és hitvesi húségükról, valaniint erkólcseikról egyébként is igen kevés jót mondhatni. Az enyém s tied fogalmát meglehetóseri egynek veszik; ezért éjjel- nappal, bármikor készek a máséhoz nyúlni. De az ilyen ebúl szerzett vagyon nem igen marad meg náluk, mert csakhamar eliszszák és elprédálják. A víg dáridónak ugyanis nagy kedvelói, s ez soha sena eshetik meg táncz és zene nélkül. Forró vérükben van a léha gondatlanság és a kónnyelmü vidámság. Ha keresztelóre, lakodalomra vagy búcsúra mennek, a vendégségben róstellnek sokat enni, mert nem akarnak abba a gyanúba keveredni, hogy odahaza talán szükséget szenvedtek s már régóta nem laktak jól. De annál tóbbet isznak, a mi úgyis heves természetüket annyira fóltüzeli, hogy az efféle czéczó alig eshetik meg czivakodás, sót verekedés nélkül. Külónben is nagyon llamar fólfortyannak; ezen tulajdonságukról való az a kózmondás, hogy: olyan czivakodó, mint egy czigány. Verekedés elótt egy pillanat alatt lehántják magukról a rongyos ruháikat és rendesen mezítelenúl dulakodnak, mert azt tartják, hogy amúgy is szakadozott ruháikat kimélni kell; a meg- sérúlt bór ugyanis, mint mondják, megint ósszenó, az eltépett ruha azonban nem. Szúkós ruházatuk miatt irtóznak a téltól s annak órómeitól. Hogy télen milyen fogyatkozást látnak ruhában, mutatja a czigány és fogvaczogva didergó fia kózti kóvetkezó párbeszéd: „Dádé, fázom, mert egészen csupasz vagyok!" „Tedd fól a kalapomat!" „De még így is fázom!" „Kósd a derekadra a tüszómet!" A czigányok egyes gonosz, elvadúlt ficzkók kivételével, általában szelíd, sót jóindúlatú népség. Igaz, hogy sok bennük a hetykeség, elbizakodottság, úrhatnámság, boszúvágy; de épen úgy tulajdonaik a nagy mértékú butaság, a gondolkodásra való restség, a vakhit, babona, élhetetlenség és gyávaság is. Szomszédaik leginkább a restségük és ostobaságuk miatt gúnyolják óket. Kivált az oláh szereti a czigányt mindenféle csúfnévvel illetni. A legszokottabb ezek sorában a „csóka", s ettól a czigány annyira irtózik, hogy a csóka madarat a világért sem nevezné a maga nevén, nehogy ezzel ónmagát csúfolja. Az „alkudozás" szót sokszor „czigánykodás"-nak mondják. Az ugorkafára fólkapaszkodottnak sértésúl ezt vágják az arczához : „Pénze a czigánynak is van, de nincs embersége!" Ha valamely házban nagy a rendetlenség és piszok,