Page - 386 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bukovina, Volume 20

Goethe „Hermann und Dorothea"-ját (1884) fordította román nyelvre; nemkülönben Bocancea Temisztokles és az álnevú T. Robean. Amaz a „ Di le negreu (1892), emez pedig a „Novelá de castel" (1894) czímú, igen múvészi verselésú költöi elbeszélés szerzóje; végúl Berariu Konstantin és Isopeskul Konstantin (álnéven Verde), kik külónféle folyóíratokban közlik költöi múveiket. A román népkoltés, mint egyebiltt, Bukovinában is igen termékeny és változatos. Már Hurmuzaki folyóírata, a „Bucovina" közölt róla annak idején néhány tanúlmányt és mutatványokúl balladákat, Hora-dalokat. Késóbbi folyóíratokban és egyes naptárakban is jelent meg efféle. Népmesék (1886) és karáesonyi énekek (1888) gyújteményét Sbiera J. G. tanár adott ki. Kiváló érdemeket azonban e téren fókép Marian Simon Fl., a suczawai gymnasium hittanára szerzett, ki balladák (1873), doinák és Hora-dalok (1875), népies hagyományok (1878 és 1895), varázsoldó igék (1886), lakodalmi (1890), keresztelói (1892) és temetési szokások (1892), varázs- igék és ráolvasások (1893) és népies gúnyversek (1893) gyújteményeinek kózlésén kivúl egy tanúlmányt írt a román chromatikáról (1882), melyet a bukaresti román akadémiában olvasott föl székfoglalóúl, továbbá egy jeles értekezést a román népies madártanról (1883). A zeneirodalom kóréból említendó Worobkiewicz Izidor esperesnek és kiváló érdemú zenetanárnak összhangzattani kézikónyve (1869), melynek a román népzenei stilust illetó részében Sbiera J. G. is kózremunkált. A nyelv. — Bukovina románjai ugyanazt a nyelvet beszélik, a melyet magyarországi, romániai és bessarabiai testvéreik, s kivált az irodalmi nyelvük kózós a tóbbi románságéval; mindazonáltal az írott múveken nagyon meg- érzik azoknak az idegen nyelveknek a hatása, a melyeken az írók tudományos képzettségüket elsajátították. Kiváltképen elmondható ez a legelsó irodalmi kisérletek nyelvéról. A vidéki s fókép a falusi lakosságnál azonban, bár itt sem minden egyesnél, némely szóknak és hangoknak sajátszerú, az általános irodalmitól eltéró kiejtésével találkozunk. Régesrégóta megvan ugyanis a román nyelv kiejtésében az arra való hajlam, hogy némely magánhangzók i és le (gyakran csak é?-vel írva) elótt meglágyúljanak, sót egészen másfélékre változzanak. Igy tórténik ez rendesen /, /, v és m elótt. A népies kiejtésben tehát 1. a /-bol pch, ch (= k) vagy pe, c (= es) lesz; pl. a cápiá (megveszni) helyett a cápchié, a cáchié vagy a cápcié; lupl (farkasok) helyett lupchl, luchl vagy lupcl; se topeóte (olvad) helyett se topehi^te, se toch.le$te vagy se topce$te,