Page - 248 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Volume 22

2 Mantua, Parma, Urbino, Genua, szôval megannyi kisebb vâros és àllam, melyet kôzremukôdésre felszôlitottak, a nagy czélra valô tekintettel egyet- értett a pâpâval. Diplomatâik megigérték, hogy Rudolf csâszârnak és kirâly- nak segélypénzt fizetnek, meg katonât is bocsâtanak a rendelkezésére. A sok titkos hirszerzô csak éleszti a vérmes reményeket, Andréa Girolamo mesélte, „hogy 20.000 vâlogatott emberrel kônnyuség az egész orszâgot elfoglalni." Azutân belévontâk a tervbe Németorszâgot, Dâniât s az akkor katho- likus czélokra tényleg is âldozatra kész Spanyolorszâgot. Ejszakon megnyerték Lengyelorszâgot és Feodor czârt is, kinek kôzremukôdését a papa fô fontos- sâgûnak tartotta, beavattâk a tervbe. A tâmadâst azonban Erdélynek kellett megkezdenie, a hol Bâthory Zsigmond, orszàga tôrôkpârti ellenzékét vérbe fojtvân, késznek nyilatkozott a tôrôk iga lerâzâsâra s a nagy tervben leendô kôzremukôdésre. Diplomâcziai szempontbôl kidolgozâk a vâllalatot, a mennyiben az ôsszes hatalmak készeknek nyilatkoztak, hogy meginditjâk a harczot. Az egyetértés azonban csak papiron volt meg, de nem volt egységes haditervôk sem ; a rész- leges hadjâratok sikerétôl vârtâk a fô eredményt. Nem akartak ôk Tôrôkorszâg ellen nagy hadsereget kiâllitni ; az vala a terv, hogy a porta ôsszes tartomânyai lâzadjanak fôl (de a lâzadâsok nem âlltak szerves egybefûggésben) s igy majd sikerûl megbénitani a kôzponti hatalmat. Fô fontossâgot a bosnyâk fôlkelés- nek tulajdonitottak. Csakhamar nyilt is râ alkalom, mikor Gazi-Deli-Hasszân bosnyâk basa Horvâtorszâgra tôrt. Az egyetemes eurôpai mozgalom ugyan nem induit meg, de a csâszâr és kirâly s az erdélyi fejedelem kôzôtt szôvetség jôtt létre. Kûlônôsen Kâroly fôherczeg, a belsô osztrâk hadak fôparancsnoka és Erdôdy Tamâs, a vitéz horvât bân, vették komolyan a bosnyâk mozgalmat s mindent elkôvettek, hogy a prâgai udvart Bosznia irânt cselekvésre késztessék. Nagy hatâst tett az ugyancsak ôvatos csâszâri tanâcsosokra is a katholikus és orthodox bosnyâk vajdâknak egybehangzô kijelentése, melylyel a csâszârnak, mint magyar kirâly- nak, Boszniâra valô régi jogait hangoztattâk s figyelmeztették, hogy neki, mint legelsô keresztény souverainnak, kôtelessége rajtok segiteni. Csakhogy Bertucci, a Ferencz-rendiektôl vezetett mozgalom „lelke", nem az az ember volt, a ki teljes integritâssal vezethette e mozgalmat. Lâzitni ugyan tudott, de ônzése és hiûsâga csakhamar gyanut keltének ugy a csâszâr udvarânâl, mint a bosnyâkoknâl. Villongâs tâmadt a pârtvezetôségben, mit a Ferencz- rendiek tôbbsége is élesztgete s ekkép a mozgalom sokat veszitett eszményi