Page - 249 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Volume 22
Image of the Page - 249 -
Text of the Page - 249 -
2
voltából. A királyi fegyver még meg sem vívta sziszeki diadalát (1594)
Bosznia basája fölött, a bosnyák vajdák már is külön királyt kivántak maguk-
nak, de nagylelkúen megjegyezték, hogy az mindig a Habsburgok család-
jából való legyen. Miksa fóherczeget kérték, kihez vallásra való külonbség
nélkül ragaszkodtak. Azután régi birtokaikat is kivántak, melyek török
kézre jutottak, majd meg a töröktöl elveendó birtokokon is osztozkodni
akartak. A sziszeki gyózelem után pedig már kész tervekkel állottak elö, s
mielôtt még kiverték volna a törököt, azt kivánták, hogy a császár teljesítse
kérésôket. Erre komolyan megindúlt az a változatos eseményekben gazdag,
úgy nevezett tizenôtéves háború(l591—1606), mely a Habsburgokat illetóleg
nem szukölködött ugyan siker nélkül, de a Balkán-félsziget folszabadításának
nagy eszméje teljesen a háttérbe szorúlt. Boszniában készen állottak a fôlkelésre.
Egy seregnek Spalato felól Klissza várát kellett volna megvívnia, egy másik-
nak az volt a rendeltetése, hogy a bán vezérlete alatt Jajcza felé vonúljon,
megvegye a várat s a törökök lemészárolása után Szerajevónál egyesúljon a
Klissza felól közeledö hadtesttel. A tervnek csak egyik része sikerúlt. Csak-
hamar elfogyott a pénz, nem érkezett fegyver s a nép látván, hogy semmi
sem torténik, lelkesedése megcsappant, meg a Ferencz-rendiek is féltvén
kiváltságaikat és zárdáikat (akkor 14 volt mintegy 50.000 hívóvel), alább
hagytak a szóval, úgy, hogy a törökök élvén a haladékkat, megemberelhették
magukat s felúlkerekedhettek.
A klisszai eset teljesen megváltoztatá a helyzetet. Három spalatói vitéz :
Alberti János, Babic Pál és Milosevic Lukács 300 uszkokkal, be nem várva
a parancsot, megrohanták és bevették Klissza várát. Immár itt volt az ideje,
hogy a hadi múvelet megindúljon. A császári csapatok azonban nem érkeztek
meg, Velencze pedig ellenséges magatartást tanúsítván, Smail török basának
nagy erómegfeszítés után csakhamar sikerúlt visszavívnia a fontos erósséget.
Erre aztán végleg leverték az ország belsejében támadt mozgalmat. E sikert
tetézte a Mezó-Keresztesnél (1596) vívott nagy török gyózelem. Ámbár a
törökök a háború további folyamatában sokat vesztettek hatalmukból, ebbeli
veszteségeiket bóven kárpótlá az Una vidékének elfoglalása, s Bocskay István
erdélyi fejedelemnek nagy sikerú küzdelme a császáriak ellenében. A had-
járatnak kôvetkezménye volt, hogy a török pasalik székhelyét Banjalukába
helyezték át s az addig még birtokos keresztény vajdáknak menekiilniök kellett.
A mozgalom tehát nemesak hogy nem érte el czélját, hanem a keresztények
helyzetén még rontott is. Megkezdödött a meghódoltatott horvát végbeli
32
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bosznia és Hercegovina, Volume 22
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bosznia és Hercegovina
- Volume
- 22
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1901
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 533
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch