Page - 264 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Volume 22

2 Ha boldogúlni «akart a basa, — a ki 1639 óta Travnikban székelt s nem tóltótt valami sok idót az országban, — mindig meg kellett kérdeznie az elókeló bégek tanácsát s mindig a nagyobb párt szavát kellett megfogadnia. Ismerjük már e sajátos jelenséget a régi bosnyák tórténetból. Akár csak a XV. századbeli bogumil nemzetségfóket látnók magunk elótt, a kik épen csak hogy megtúrik a királyt, hitókhóz, szokásaikhoz szívósan ragaszkodnak s légyen bármily hatalma az idegennek, nekik az nem kell; ha lehet, fegyverrel szegúlnek ellene. Régente is mindig a király tanácsosaié volt a dóntó szó; 6 maga nagy czimeit mind elósoroltatta s pecsétjét oda illesztette az okiratok ala; de gyakran csak is abban nyilatkozott a hatalma. Mondhatni, e fajta hatalma volt a múlt századbeli, de a jelenkori bosnyák basának is, a ki Boszniát jobbára az elóbbkelókból álló gyülekezet tanácsával igazgatta, melyet évenként Bajram után hívott egybe. E gyülekezetben a nagy politikának, vagy eszméknek ne keressük nyomát; ennek, vagy amannak a családnak az érdeke, vagy annak a vidéknek a haszna volt a fó dolog, mely épen tóbbségben volt. Míg a szultán megtúrte ez állapotot s a konstantinápolyi. kózponti kormány nem avatkozott dolgaikba és minden határozatát helybenhagyá a bosnyák „urak"-nak : addig a szultánt bálványozták és lclkes hívei voltak annak a hitnek, melynek politikai kiváltságaikat és jogczímeiket kószónhették. Midón azonban e század folyamán a vénúló tórók államszervezetet is elfogta a reformok után való vágy s a mai polgárosodás nyújtotta eszkozókkel akarák új életre kolteni még Boszniában is: follángolt a bosnyákok ádáz gyú- lolete, mely az oszmánliban idegent s hivatalnokaiban idegen szokások majmolóit és a hitetlenek eszkozeit látta. Valamint régen, mikor a bosnyák vajda nem tartotta magát királyánál alábbvalónak s mindegyik bosnyák nemes azt hitte, hogy 6 is úrrá lehetne a tobbi fólott: most is ily érzés fogta el óket. A moha- medán társadalom felsóbb rétegeit az a szellcm lelkesité, mely ily kisebb politikai szervezetekben elbizakodottá szokta tenni a hatalmasabb elemeket. A nagy mohamedán népréteg súrújéból azonban fólcsapott már a demokratikus ellenzék lángja; a szegény mohamedán kisbirtokos, az aga, a kis húbéresból jobbágygyá lett fóldmíves, a szatócsok és kisiparosok párttá tomOrúlének, melynek a verekedó, de gyáva, piszkolódó s elvtelen jancsárok és fanatikus, tudatlan dervisek kózt mindig akadt vezére. Ez a két irány állott egymással szemben, egyik sem engedvén felsóbbségét a másiknak. Ha valamely helytartó a keresztények állapotán, vagy legalább a jobbágyokon akart kOnnyíteni: akkor a két párt ósszefogott az idegen, hitetlen tórekvés ellen. Ha meg a