Page - 370 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Volume 22

370 A horvátoknak és szerbeknek a „mi" kérdó névmás három alakjáról (kaj\ ca és si o) elnevezett három nyelvjárása (kajkavStina, ¿akavítina és stokavstina) kdzúl Boszniában és Herczegovinában, lia csak ezt a jellemzó szócskát veszszük tekintetbe, egyedúl a „stokavstiná"-t találjuk, mindamellett a sokaktól ösinek tekintett ca-nyelvjárás némely sajátosságainak nyomai mind- máig megmaradtak, nem ugyan a nem-egyesúlt görög-keletiek, hanem a katholikusok és mohamedánok beszédjében. Igy fóleg a kresevói katholikusok a gf-ét /-vé lágyítják (pl. megja helyett meja), továbbá az összes mohamedánok és a kresevói, meg a varesi katholikusok az utolsó szótagot hangsulyozzák, az utolsó elótti hangsulytalan szótagot pedig elnyújtják, a mi úgy látszik az egykori hangsulylyal van ósszefüggésben (pl. a birtokos eset vddé, kraljévié). Az ó-szláv i betút a nem-egyesült keletiek általában yV-nek, és csak az alsó Drina mentén, a szerb határon lakók ejtik <?-nek, a katholikusok és a moha- medánok nagyobbára z'-nek. Ezen ikavisvius és jekavismus kiejtés között alig lehet éles földrajzi határvonalat húzni; sokszor ugyanazon a helyen, példáúl Szerajevóban, megtaláljuk mind a kettót, más helyen, példáúl Travnikban és kornyékén tiszta ikavismus az uralkodó, és viszont a csaknem pusztán katho- likus és mohamedán lakossággal bíró Kresevóban és Varesben a jekavismus. Az ikavcok elég általános sajátossága, hogy a pri elóképzót pre-nek ejtik (pritisnuti = megszorítani helyett pretisnuti), s viszont igen gyakran siro- mastvo helyett sjeromastvo-t (szegénység) mondanak. A nyelv tórténetét vizsgálva, a mennyiben a múlt századok nyelvemlé- keiben fönmaradt, elószor is ki kell fejeznünk azt az elsó pillanatra talán meglepó tényt, hogy a nem-egyesúlt keletiektól istenitiszteletük végzésénél kezdet óta egyedúl használt szláv nyelv a népnyelv természetes fejlódését illetóleg irodalmi használatát egész a XIX. századig inkább akadályozta, mint elósegítette, még pedig olyaténképen, hogy az egyházi szláv nyelv, és pedig régibb idóben az úgy nevezett szerb-szlovén, késóbb a muszka-szlovén még a világi tárgyak jelólésére használt népies kifejezéseket is kiszorította. Ez a jelenség abból magyarázható, hogy a byzanczi szellemben nevelkedett szerze- teseknek és a nyomdokukban járó kevés számú írónak semmi gyakorlati érzékük sem volt a népiesség iránt. Egészen más volt e részben a helyzet Boszniában és Herczegovinában. Itt egyrészt az állami intézmények annyiban legalább nemzeti alapra voltak fektetve, a mennyiben a fejedelmek és az országnagyok a minden idegen egyháztól és vallás-bólcseleti tanoktól független bogumilismus hívói voltak, s politikai ügyeik révén többször kerúltek érint-