Page - 220 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Volume 23/1

220 fô vonalai szintén a Szamos mentén húzódnak, vagy onnan indúlnak ki s behálózzák az egész megye terûletét. A lakosság tôbbségének (60%) foglalkozása, leszámítva a városokat s egy pár bányászhelységet, a baromtenyésztés és a foldmívelés. A nép szoká- saiban, ôltôzetében az erdélyi részek más vidékein lakó néptól csak igen kevéssé külónbózik. A kis birtokú magyar kôznemesség ruházata szürke darócz posztó ; a magyar és oláh jobbágyok utódai fehér darócz posztó harisnyát (nadrágot) és fekete felsó ruhát, czondrát vagy szokmányt viselnek ; a kóvárvidékiek pedig felsó ruháúl hidegebb idóben fehér vagy szürke gubát. A magyarság s a teljesen elmagyarosodott ôrménység, valamint a magyar és részben német nyelvú zsidóság, mely 1848 óta folyton szaporodik, fóleg a városokban és a forgalom útjába esó kózségekben lakik, míg az oláhság csekély számú oroszszal egyetem- ben inkább a félre esó apró falukban él. Szászok csak abban a nehány Sajó- menti kózségben laknak, a melyek 1876 elótt a hajdani Besztercze-vidékhez tartoztak. A szám szerint 26 magyar tóbbségú kôzség a megyében elszórva fekszik s múveltség és jó mód tekintetében a tóbbséget alkotó román kôz- ségekkel szemben egyaránt kiválik. A megye hajdankoráról igen hézagos ismereteink vannak. Annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy honfoglaló óseink itt szláv lakosokat találtak, s itt nemcsak megállapodtak, hanem meg is telepedtek. A királyság idejében e vidékeken már királyi birtokok alakúltak. E királyi birtokok egy része Belsó-Szolnok, másik része pedig Kôzép- és Külsó-Szolnok nevet viselt, melyet alkalmasint a sót, sós helyet jelentó szláv szolnik szóból alkottak a magyarok saját nyelvük hangtórvénye szerint. A XIII. század dereka óta a megye fóispánja mindig az erdélyi vajda volt. Dobokamegye, mely szalag módjára majdnem az egész Erdélyen áthúzódott, a besenyó és kun becsapások ellenében katonai és védelmi szempontból alakúlt. Kóvár-vidéke az Árpád-ház alatt Kékos nevú lakadan óserdó volt, melyet Róbert Károly király 1329-ben erdóirtás és telepítés czéljából Nagy-Bánya városának adományozott. Arpád-házi királyaink korában a belsó-szolnoki részben jobbára nagy-, a dobokaiban pedig mind kisbirtokok keletkeztek. A népesség a terúlet sajátságai szerint oszlott meg. A magyar elem a déli lapályosabb vidékeken állapodott meg. Ez okozza, hogy a XII. és XIII. században oklevélileg csak a megye dclkeleti részén mutathatók ki kózségek, melyek mind magyar, vagy meg- magyarosodott szláv nevúek. Az egész éjszaki részben egyedúl Lápos kózséget említik az okíratok. E rész külónben csak a XV. században népesúlt be.