Page - 221 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Volume 23/1

221 A szász bevándorlás útja szintén a Szamos folyó mente volt s a bevándorlók ennek vonalán oszlottak szét. A megye déli részeit elóbb a magyarság és azután a szász jôvevények szállván meg, a szláv elem éjszakra vonúlt a magasabb hegyek kózé, hová a késóbbi bevándorlók is telepúltek. A magyar és szász elem megtelepedése után a megye mai terúletének további benépesítése erdóirtások útján tórtént. A belsó-szolnoki részben kelet- kezett nagy uradalmak tulajdonosai váraikat védelmi szempontból félreesó helyekre építették. Hogy a várak szükségletei elláthatók legyenek, erdóket kellett irtani. Ez erdóirtásokat bevándorlók végezték, a kiknek fónókeit kenézeknek nevezték. A kenézek szolgálataik jutalmáúl kiváltságokat kaptak s az irtás helyén alakúlt kózségek bíráivá lettek. Ez erdóirtást a megye hajdani teruletén jobbára rutén és bolgár-oláh eredetü nép teljesítette, legalább erre valí a XIV. századig keletkezett mintegy 40 kózség neve. A megye jelenlegi lakosságának nagy tóbbsége román. E népelemnek a megye terúletén való megjelenése a XIII. század kózepe elótti idókból nem mutatható ki. A pásztorkodó nomád oláh nép csak az 1241-ki tatárpusztítás után szivárgott be. Ezt igazolja az is, hogy a régebbi rutén kózségek kózótt csak három oláhos helynév állapítható meg, de ezek is a XIV. századból erednek : Dánpataka 1331-bôl, Drágosfalva 1393-ból és Mikola 1369-ból. A XIV. század végén tehát a megye jelenlegi terúletén a román elem még alig tett számot. A magyarok és a szászság kózótt nagy pusztítást okozott az 1241-ki tatárjárás, mely a megye terúletére a radnai szoroson át nyomúlt. Nagyon apasztotta még a magyarságot az 1437-ki alparéti paraszt-lázadás is, mely majdnem kizárólag ezen a terúleten folyt le. Mindezeknél azonban erósebb s mondhatni, végsó csapást mértek a magyarságra Básta császári vezér és Mihály vajda pusztításai, a melyeket a késóbbi tórók dúlások tetóztek be. Hogy mekkora volt e pusztúlás, világosan bizonyítja az, hogy az erdélyi részekben sehol annyi „desolata et deserta reformata ecclesia" nincs, mint épen Szolnok- Dobokamegyében. A hol a magyarság és a szászság elpusztúlt, vagy pusztú- lásnak indúlt, mindenütt románság tódúlt a helyére. A románság azonban a megmaradt magyar elemból vagy épen semmit, vagy csak nagyon keveset olvasztott magába. Ez kitetszik abból is, hogy a magyarság ott, a hol olyan félreesó helyeken élt, hová a pusztító ellenséges csapatok nem juthattak el, mint példáúl Magyar-Décsében, még maig is épen és érintetlenúl megvan s határneveit, melyek már a XIII. századbeli oklevelekben elófordúlnak, maig