Page - 278 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Volume 23/1
Image of the Page - 278 -
Text of the Page - 278 -
278
mint a katholikus vallâsûak a bucsû napjân. Nagy ûnnepekrc mindig kalâcsot,
tejfôlôs vagy szilvaizes lepényt sûtnek. Ha ilyenkor idegen érkezik a hàzhoz,
azt kalâcscsal vagy lepénynyel, mézes pâlinkâval vagy borral kinàljâk meg.
Ha étkczés kôzben idegen lép be, igy kôszônti az étkezôket: „Isten âldja meg
a kietek ebédjét", — a mire ez a szokâsos vâlasz: „J<j szivvel lâssuk kiedet is!u
A gazda cselédeivel és dolgosaival ugyanazt az ételt eszi s leggyakrabban
velôk egy asztalnâl. Kenyeret legjobbat a hâromszékiek és az erdôvidékiek
esznek. Ezt tôbbnyire rozsbôl vagy elegybuzâbôl (kétszeres) sûtik, de a szegé-
nyebbek s a cselédek szâmâra a vagyonosabbak is ârpàval vegyitett rozs-
kenyeret, sôt tisztân arpakenyeret is sûtnek. Tâplâlôbb eledeleket leginkâbb
munkaidôben esznek. Fuszerôk a bors ; levesbe és kalâcsba a sâfrâny. A kalâcsba
gyômbért és egyéb fuszert is tesznek. Paprikât a székely nép ritkân hasznâl.
Nyelvjdrds. — „Székej szûlte a magyart", szokta nagy ônérzetesen
mondogatni a székely, a mit elég gyakran ilyen vâltozatban is hangoztat:
„Ha a vilâgon székej nem vôna: magyar sem vona", mert azt tartja, hogy
û fia, de a magyar csak unokdja Attilânak.
A székelynek ez hagyomânyos fôlfogàsa nemcsak eredetérôl, hanem
nyelvérôl is, mely egészben véve teljesen azonos a magyar kôznyelvvel ; mind-
azâltal vannak némely hang-, szo- és mondattani sajâtossâgai, melyek a
székelység nyelvét a magyarnak egyik kûlôn nyelvjârâsâûl tûntetik fol.
Magâban a székelység nyelvjàrâsàban két ârnyalat kûlônbôztethetô meg :
a keleti és a nyugati, melyek kôzt korulbelul a Nagy-Kûkûllô vôlgye von
hatârt. A keleti inkâbb a felsô-tiszai, a nyugati pedig inkâbb az alfoldi nyelv-
jârâshoz âll kôzelebb annyiban, hogy amaz a kôzép ë hangot vâltozatlanûl
megtartja, emez ellenben majdnem âltalâban ¿'-vel cseréli fol : székej — székdj,
emb'èr — embôr, stb. Egyébként az egész székelységnek kôzôs sajâtossâga,
hogy a hosszû magânhangzôkat kedveli : béjôn — bejôn, jôg — jog, jût —
jut ; / helyett sokszor w, û-t, sokszor pedig é-t hasznâl igy : kiis — kis,
iidô — idô, mù vagy mû, miink — mi, mink, es — is, é/jû — ifju; nyiltabb
hang helyett gyakran zârtabbat hasznâl : poroncs — parancs, szova — szava,
s hogy a hangzôilleszkedést a kôznyelvnél is szigorubban alkalmazza: ahajt
— a helyt, doczka — dëszka, gyortya — gyCrtya.
Szôtanilag érdekesebb kûlônôsségek, hogy a névszôknâl a -tôl, -t'ôl és
-•ndl, -nél ragok helyett -nôl vagy = nûl^ -riàl vagy = nûl és -ni, -nitt ragokat
hasznâlnak ; hogy az igéknél tôbb olyan régiességet fontartanak, a melyek a
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország VI, Volume 23/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország VI
- Volume
- 23/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1900
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.94 x 21.86 cm
- Pages
- 306
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch