Page - 506 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Volume 23/2

506 honnan a tutajozható Maroson hajók vitték Lippára, Aradra és a déli végekre. A fuvaron való szállítás Tordáról, Vízaknáról addig, míg a Maros hajózható részét el nem érték, az akkori útakon nagyon nehézkes volt, s fuvarosokat is nehezen lehetett szerezni. A telep tulajdonosa, a kincstár, tehát a Maros vólgyében alkalmasabb ponton tett kisérletet. 1791-ben nyílt meg Maros-Ujvár sóbányászata; innen szállíttatott aztán a só Maros-Portusig, néha csak Miriszlóig fuvaron, s onnan kis fa-hajókon tovább az alvidékre. Az ötvenes években a Maros vizének beszivárgása komolyan veszélyeztette a maros-újvári nagyszerú sótelepeket. Egy évtizeden át azonban hatalmas védmúveket létesítettek; egy kanyarúlat átvágásával 400 méternyivel tovább tolták a Maros folyását a sótelepektól, azután agyag és beton gátakat ékeltek be a vízáteresztó kavics- réteg és a sórétegek kózé, s mikor a czélt még ezzel sem érték el, a sóhatáron kivúl a márga-kózetbe egy másfél kilométer hosszú gyújtó csatornát ástak, abba fogták föl a beszivárgó vizet s gózgépekkel hajtott szivattyúkkal emelték ki. Ezzel a csatornával sikerúlt most már úgy a sótelepet, mint a bányákat meg- óvni a Maros és más vizek beszivárgásától és megmenteni e nagy kózgazdasági és állami vagyont a rendszeres kiaknázás számára. Ma itt van Erdély legnagyobb sóbányászata. A múvelet aknaszerúleg tórténik az óriási, több mint 2 2 ezer négyszógól terúletü nagy csarnokban, mely villamos világítással van ellátva s melyben a munkások százai kónnyen fejtik a sópadokat. A bányák kellöen föl vannak szerelve aknaszállító, sókiemeló gépekkel, vizemeló szivattyúkkal; 400 állandó munkás, vagy a szükséghez képest több is dolgozik itt. Góz és villam adja a hajtó és világító erót. Az államvasútak kocsárdi állomásából kiágazó iparvágány az aknaház elébe állítja a vasúti kocsikat s onnan megrakodva indittatnak az ország minden vidékére, részben külfóldre is. Az évi termelés mintegy 500.000 métermázsa, vagyis három ótódrésze az Erdélyben termelt sónak, de a maros-újvári bányák- ban jelen berendezésükhóz és fóltárt voltukhoz képest évente kétszer annyit is termelhetnének. A maros-újvári sótelep mint szilárd szikla emelkedik föl a mélyból a Marosvölgy lapályáig, alig félméter vastag alluvialis kavies és homokréteg által fódve. Terúlete tojásdad alakú; hoszsza egy kilométer, szélessége 600 méter, mélysége még nincs megállapítva; eddig 200 méterig haladtak le, de még nem érték el a sórétegek fenekét. A bányákban folhalmozódó és jóvedéki czélokra már nem használható oldott só egy más ipartelepnek adott életet, az ammoniak-szódagyárnak,