Page - 525 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Volume 23/2

525 Gyula-Fehérvárnak neveztek el. Ez a neve ma is. Az abrudbányai és veres- pataki római coloniák szintén romokban hevertek. A Névtelen Jegyzó elbeszé- lése szerint Ogmánd, kit Tuhutum a fold kikémlése végett küldött Erdélybe, mikor útjáról vissza- érkezett, sokat beszélt p urának, hogy azt a földet igen jó folyók öntözik, hogy azok fovenyébol aranyat szednek, hogy ez arany a legjobb, és hogy ott kósót is ásnak. Torténelmi cmlé- keinkben nem találtuk nyomát annak, hogy királyaink (illetóleg a királyi kincstár, vagy mai fogalom szerint az állam) e vidéken maguk miveltették volna a fémbányákat; még II. Ulászlónak 1514-ki decretumá- ban is, melyben a királyi korona jöve- delmei és javai sorol- tatnak eló, csak a só- bányákat és sóakná- kat találjuk említve. Mihelyt azonban a királyi hatalom megszilárdiilt, az aranytermelés után a királyi kincstár javára tizedet szedtek s a pénzverés királyi kiváltsággá lett. Nagy gondot fordítottak továbbá arra, hogy munkás népség és bányá- szatban jártas emberek telepúljenek meg a bányavárosokban. Rogerius mester siralmas énekéból tudjuk, hogy Radnán, Erdély legéjszakkeletibb részében, már a tatárjárás idejében virágzó bányászat volt szász betelepúltekkel. Telepú- A Csetátye Verespatak mellett.