Page - 12 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Volume 24/1

12 egy hajszálnyit sem enged belőle. Ha pedig törvényes úton nem tud magának igazságot szerezni, akkor könnyen hajlandó az erőszakra is. A Zagorjénak három szörnyű, ádáz vérontással járt parasztlázadása a XIV., XVI. és XV11I. században, nem is szólván a különböző kisebb zendülésekről, nem törte meg e horvát paraszt kemény nyakát. A zagorjei népjelleg egész Varasdmegyében és Zágrábmegye legnagyobb részében zárt tömegben található egészen Pozsega- megye határáig, a hol a Dráva-mellék fekete hajú horvátjaival, délen pedig a Száva-menti horvátsággal elegyül. Ez utóbbiak szelídebb lelkűek és köny- nyebb véruek; aránylag nagyobb jóllétük is lazítja és szelídíti erkölcseiket. A Dráva és a Száva közötti nép fürgébb, élénkebb és dalosabb, mint a zagorjei. A férfiak nyúlánk, szálas termetűek; a nők, kivált a Száva mentén, rendkívül szépek s régies, szinte ó-kori ízlésű viseletük még jobban emeli szépségüket. Bosznia megszállása előtt Szlavónia rablók menedékhelye volt, a kik az itteni nagy erdőségekben nehezen voltak kézre keríthetők s szabadon jártak-keltek Magyarország és Bosznia közt. Végre Trenk báró sarokba szorította e hara- miákat és bűnbocsánatot eszközölve ki számukra, pandúr néven afféle szabad- csapatot alakított belőlük, de kegyetlen garázdálkodásaikkal csak szégyent hoztak a horvát névre, a melyet különben nagyobb részük jogtalanúl viselt. Még félszázaddal ezelőtt is voltak Pozsegamegyében szervezett rablóbandák, a melyekkel egész katonai csapatok sem tudtak boldogúlni, s még később is hírhedtekké lettek egyes haramia vezérek; lassacskán azonban ennek a regényes rablóvilágnak mégis csak vége szakadt s ma már az egész országban mindenütt rend, nyugalom és biztonság honol. De e népfajták jellemzése nem lenne teljes, ha csupán a fényoldalaikat említenők föl. A zagorjeiek árnyoldala az irigy, gyanakodó és zárkózott természet; míg velük ellentétben a szlavóniai horvátokat könnyű vérük hamar kihágásokra ragadja. A likai horvátok magas és erős testalkatúak; a likai és az otofaci ezredek még ma is kiválnak legénységük feltűnő szép- ségével. A likaiak rendkívül edzettek s a legzordabb télen, harmincz fok hidegben is puszta mellel járnak, melyet arczukkal együtt hó és jég lep be. Fölötte mértékletesek és kevéssel megelégedők; könnyen kibírják a leg- nagyobb erőfeszítést is; majdnem függőleges meredekségű sziklafalakon zerge- ügyességgel kúsznak föl; beszédjük szép, zengzetes; gyakori köztük a szónoki tehetség. Szívósan ragaszkodnak az ősi hagyományhoz; nem hajlanak semmi újításra és nem igen érintkezvén a külvilággal, nyelvben s viseletben egyaránt a réginek hívei, a kiket nem igen tántorít meg semmi csábító újdonság.