Page - 29 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Volume 24/1

29 sokszorosan sújtva a Duna területét, az avar nép nem pusztúlt el végképen, de teljesen elvesztette a függetlenségét, összekeveredett a szlávokkal s részben a mai nyugati Magyarországban tengődött, részben a mai Ausztriában húzódott meg. Ez események a Dráva és Száva közti földet fölszabadították ugyan az avar uralom alól, de a szomszéd Horvátországgal együtt frank felsőség alá juttatták, a mit Saxo, a költő, lendületes versekben ünnepel. Einhard említi, hogy e miatt fondorlatok és diplomácziai tárgyalások folytak a frank udvar és Byzanez kőzött. Ez utóbbi tiltakozott a kiszorítása ellen, ámbár uralmát nem emelte érvényre kellő erélylyel. Csak 817-ben állapították meg a határokat. A frankok határozottabban léphettek föl, mint a másutt is szorongatott byzan- cziak, és a régi Sirmiumig nyomúltak elő, hol a Franca villa (ma Mangyelosz, a középkorban Nagy-Olaszi), a Francochorion és a Fruska gora (ó-szlávúl fruzkaja gora, frangból vagy frugból, a mi frankot jelent) nevek ma is emlékez- tetnek rájuk. Erik őrgrófnak és utódának, Kodolachnak, (799—800) véres munkát kellett végezniök, a míg Záráig juthattak. Erik a függetlenségükért küzdő horvát törzsfőnökökkel vívott harczban Tersattónál (rómaiúl Tersatica, horvátúl Trsat) esett el. A Karoling császárok 800-tól 871-ig uralkodtak a horvátokon, habár uralmuk olykor csak névleges volt. A horvát hajóhad 871-ben küzdött utoljára mellettük az arabok ellen. Ez időszakban két kiemelkedő egyéniség lépett előtérbe. Borna, a guduscanok és timocianok herczege (dux) az egyik, Liudevit, Alsó-Pannonia herczege (dux, rector) a másik. Ez utóbbi sok dolgot adott a frankoknak ; a frank krónikások ezért rútúl is bánnak el vele, de jóban és roszban kiváló embernek kellett lennie. Először a szegények és az elnyomottak védő- jéül lép föl, midőn Kodolach friauli őrgróf visszaélései és kegyetlenkedései miatt Lajos császárnál panaszt emel. A császár nem látta igazoltnak a panaszt, pedig annak kellett lennie, mert a mikor Liudevit fegyvert fogott, általánossá lett a fölkelés, melyhez a szomszéd timocianok, carnioliak és a karantánok is csaüakoztak. A guduscanok is cserben hagyták a frank-barát Bornát, a ki csupán testőrségének köszönhette megmenekülését (819). Liudevit még ugyan- azon a télen erős sereggel betört Dalmácziába s tűzzel vassal pusztította. A ravaszabb, óvatosabb és tágabb látókörű Borna belátta, hogy nyilt csatában nem állhat ellen Liudevitnek ; ezért erődített helyekbe vonta vissza csapatait s oly sikeresen folytatta az.apró csetepatékat, hogy ellenfele súlyos veszteséggel kényszerűit visszavonulni.