Page - 470 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Volume 24/2

470 vidék legkiválóbb községeivé fejlődtek. A földrajzi helyzetnek e kedvező hatását kivált Vinkovce és Diakovár fejlődésén lehet világosan fölismerni. A síkság keleti szegélye, a melyet egy másik fönsík, a FruSka gorából kiindúló Tovarnik, Banovci, Orolié, stb. körüli fenföld alkot, a síkság természeti sajátságaira nincs valami nagyobb hatással, mivel az egész vidék fő lejtője kelet felé irányúi. Ezt a lejtőt a Száva és a Bosut iránya jelzi. A szlavóniai síkság tehát a következő vidékekre oszlik: az első a síkság nyugati oldalán a pozsegai hegylánczoknak erre néző lejtőit foglalja magába; a következő mintegy a dombvidék folytatása, és ez az, a melyen Diakovár és Vinkovce állanak; a harmadik meg ennek a második fensíknak az éjszaki lejtője egész a Vukovárnál a Dunába ömlő Vukáig; a negyedik és a legkiterjedtebb a Diakovártól és Vinkovcétől délre egész a Száváig érő terűlet, a Bosut vidéke. Itt a víz mindenütt igen nagy szerepet visz, mert mindenfelé vízerek szeldelik a talajt, mocsarak és tócsák állanak, s a föld is mintegy víztől át- meg átitatottnak látszik. A dűlők, tanyák és határok, stb. szláv neveiből is eléggé kitetszik, milyen fontos tájékoztató elem itt a víz, holott a hegyi völgyekre vonatkozó elnevezéseknek hiába keressük a nyomát. Konjska bara (Ló mocsár), Kriva bara (Görbe mocsár), Mlaka (Pocsolya), Blato (Morotva) és hasonló nevek ismétlődnek únos-úntalan. A terűlet földtani összetétele meglehetősen egyszerű és áttekintéséhez a kulcsot a nyugati dombvidék szerkezetében találjuk. Az egész területen uralkodók az özön vízi képletek, még pedig a lősz a maga jellemző csigáival (Helix, Pupa, Clausilia, Succinea), továbbá emlősök maradványaival, míg a mélyebb részeket sok helyütt a lösz fölé helyezkedő áradmányi rétegek lepik el. Az emlősök maradványaiból leginkább fogak és szarvak találhatók, a melyek ősvilági elefántok, lovak és szarvasok emlékei. Helyenként az ős világi elefántagyaraknak némi maradványai is mutatkoznak, csakhogy a hatalmas agyarak a likacsos, homokos lősz talajban a légköri behatások ellen roszúl lévén megvédve, morzsás és nagyon elmállott állapotban jutottak ránk, egész agyarak pedig csak igen ritkán kerültek ki a föld alól. Jobban megőrződtek az őselefántok őrlő- és az ősvilági ló szemfogai, a melyek igen gyakoriak az ottani lőszvidéken, és kivált a partok függőleges falaiban találhatók. A nyugati dombsorok földtani szerkezetéből következtetni lehet a síkság alsó rétegeire, mert épen a magaslatokon föltetsző kőzetek sülyednek a mélybe s ezek fölé került a lősz és az alluvium.