Seite - 112 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Bécs), Band 1

112 kedveért szívesen éheznek és szomjúhoznak s tűrik az időjárás bármily viszontagságait, s nemcsak hogy órák hosszáig tartó gyalogolást koczkáz- tatnak, de koczkáztatnak még többet is, azt, hogy a tilosban kapják őket. De sem bírság, sem fogság, sem a legérzékenyebb elagyabugyáltatás nem bírja őket kigyógyítani szenvedélyükből, melyet csak az tud megérteni, a ki osztozik is benne. Kicsinyléssel nézik le az efféle „ordináré" mulatozásokat Fortuna istenasszony ama kedvencz gyermekei, kiknek van módjuk rá, vagy ha nincs, elő tudják a módot teremteni, hogy vagy a gyepen tündököljenek s szabályszerű toiletteben, az ahhoz értő szakember pillantásaival és szójárásával vegyülhessenek a kocsi- és lófutamokra tett fogadásokba, s mellékesen talán tulajdon fogatkájukkal is feltűnjenek; vagy hogy, mint tökéletes vadászok, teljes patent fölszereléssel hódoljanak a nemes vadászati élvnek, vagy legalább valamely külvárosi lövészegyletbe beiratkozzanak. Ugyanez alá az előkelőbb rovat alá tartoznak a kocsiskodó és lovagló, a galamb- és kutya- s a különböző fajú és nemű lövő sportnak úgy valódi, mint csak „plátói" hívei. Mindenki kontár, „Pfründner" és „Sumper" nekik, a ki az ő dolgaikban nem járatos, s nem is tanácsolnók senkinek, hogy e tudományos körökben, a nélkül, hogy az érintett szakmákat teljesen kitanúlta s a megállapított szójárást alaposan elsajátította legyen, szerény- telenül szót emeljen s észrevételeit tán azon a közönséges nyelven merész- kedjék előadni, melyet mindenki megért. Vannak ismét mások, kik sokkal szerényebben lépnek föl. Nem követelnek a magok számára különös kiváltságokat, nem kívánnak a világ előtt „gavallérok" gyanánt feszíteni, sem pedig igénytelen személy őket valamelyes „nimbus"-szal venni körül. Nem akarnak egyebet, mint épen „azt a kis megélhetést" és talán még valamicskét ráadásúl. Azonban ezeket, az őket környező nagy szükség daczára is, csak nagy ritkán hallhatni komolyan panaszkodni; hisz ők az élet legcsekélyebb örömeiről és kelle- metességeiről is önkényt lemondottak, le a különben is „nélkülözhető" élvezetekhez való minden jogról s azt hiszik, hogy meg lehet élni „így is", csak „ép, egészséges" maradjon az ember. Az örökségből kitagadottaknak tekintik magokat, s nem is tartanak számot semmi örökségre. Azok mintájára, a kik a kevéssel megelégedést a legszélsőbb túlzásba vitték, élvezeteik választékát ők is csaknem az üres semmire korlátozzák. Néni táplálnak a sorstól mindenekkel megáldott „felső tízezer" ellen semmi