Seite - 180 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Bécs), Band 1

180 fris vizök, egészséges levegőjük „és nagy hordókban jó boruk44. Jó helyem lenne itt nekem, gondolá magában s elfogadta a mesteri állást. A „Schmelzl44 (hájacska), mondja, bécsi módon megugratva a szót, „ennél különb háj- bányát se talált még". És erre következnek e hires sorok : Nincsen több ilyen tartomány! Itt a sok nótás, cziterás, Sok czimbora, sok múlatás; Több muzsikust, több hegedűt Csak nem találni már sehütt. Első rendben az ő korabeli Bécs az, melyet Schmelzl Farkas leír; de jobban szemügyre véve, minden idők Bécsét irta le. Ha száz évvel vissza- lapozunk, megtaláljuk, csakhogy kevesebb jóakarattal emlegetve, Aeneas Sylviusnál; további száz évvel saját tréfáiban, és ismét száz évvel előbb a tánczdalokban, melyeket egy Babembergi énekel udvara előtt. És ha előre számlálunk, megtaláljuk Abraham a Sancta Claránál, Lady Montague leírásaiban és végül a negyvenes évek derekán ez évszázban GraefTer Ferencznél, a furcsa könyvboltosnál, a ki, persze nagyon is túlozva, ezt írja „Bécsi időtöltései44-ben („Wienerischer Kurzweil44): „Ez az irigylésre méltó város az örökös vigasság paradicsoma; mindent áthat és bilincseiben tart itt a vidámság elementoma; senki sem unatkozik, mindenki mulat itt . . .tt Ez a Bécs a maga érzéki fogékonyságával, ez ránk nézve első sorban a bécsi színház talaja. Nem puszta véletlen szülte itt föl a színpadot: megterméke- nyítette, táplálta, vállán hordta Bécs géniusa. Bécs jóléte, társas termé- szete, asszonyainak fénye, a tréfának s éleznek elfogúlatlan szeretete, a ruházkodásban, a személyiségének érvényesítésében, reprezentáló képessé- gében való ügyessége a bécsinek: mindez előfeltétele a színház fejlődésének, s mindezt egyenként kedvezőbben feltalálni sem lehetne. A könnyüvérűség, mely mégis ki nem zárja a komolyságot és a lobbanékony férfiasságot, örökös jellemvonása Bécsnek. Schmelzl Farkas kiemeli ugyan egyszer „szegény és keserves időnk gyors, rémisztő és nehéz járását44, de Bécsről adott leírása nem mutat sem sebet, sem sebhelyet. Beszél egy paradi- csomról, melynek látására megnyílik a szíve. Sem a török szultán, sem a pestis, e két legbőszebb ellensége, nem tudta Bécset megrontani. A bécsi ember mindig művész volt abban, hogy egy-egy viszás helyzetből a lélek csodálatos rugékonyságával gyorsan talpra álljon. Vannak művészi ösztönei, és hogy úgy oda adta magát a színháznak, az a legszebb gyümöl-