Seite - 208 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Bécs), Band 1

208 a mely érezni engedi a pillanat kemény voltát, csakhogy csalókán rózsával hinti be. E verssorok: „Brüderlein fein, Brüderlein fein44 („Szép kis öcsém, szép kis öcsém!44) — mily behízelgően zenés ismétlés! — az ő magától értődő voltában oly mély és megrendítő eme hasonlatukkal: „Scheint die Sonne noch so schön, einmal muss sie untergehn44, („Bármi szépen süssön is, csak lenyugszik a nap istt), addig fognak élni és ismételtetni, a meddig emberek lesznek, kiknek elveszteni való ifjúságuk és boldogságuk lesz. Egyszer kimondva, az ily szavak örökkévalók. És az ifjúságnak ez allegorikus alakja, nem melegséggel s élettel teljes virúló lény-e, nem igazi bécsi lány-e, kivel már találkoztunk is a Praterban vagy a Stefansplatzon? Tova suhog és rózsák illata jelöli az útját. Majd jelentik, hogy az öregség érkezik. Eisgrubból [(jégveremből) osztrák falu Bécs környékén] való, mint az inas helyi élczű czélzattal jelenti. És most a darabbeli utasítás, a mely maga egy darab költészet: „Az ablakszárnyakat fölszaggatja a szél, az üveg csörömpölve törik össze, hogy darabjai szétrepülnek. Az öregség berepül az ablakon egy felhős hosszúszekéren. Két vén szürke parasztló van a szekér elé fogva. A kocsi sárga galylyal van tele rakva. Rajta ül az öregség ócska házi kabátban, mely térdig ér, fején prémes hálósipka van, lábán takaró párna, az ölében egy alvó mopszli, a vállán bagoly. A bakon egy vénséges vén alacsonyka kocsis ül. A szekér egy kissé be van szitálva hóval . . Az öregség megérkezése hangúlatosan van előkészítve: Wurzel az ablakból nézi, hogy esik a hó, milyen fejér minden, hogy sárgúl a levél. Fázni kezd, befüttet. Székfű-herbatét kér most már az előbb rendelt pezsgő helyett. Ekkor érkezik meg az öregség „nehézkes tiszteletét*4 tenni. Wurzel tiltakozik, mit sem akar tudni a hozzá hóként behullt vendégről. Ekkor az eisgrubi öreg úr megérinti a zsémbelő fejét, „és Wurzel nyomban megőszül44, „így la44, mondja az öregség, „most már a pejkóból szürke lett. így bizony! Gyű, te szürke! No, nem gyű, te?44 Önkéntelenül a lovacskázó gyermek- játék hangjába esik az öreg legénynyel szemben, a mi itt oly természetesen s egyúttal oly erővel szólal meg. Aztán megint: „így, most pá, öreg apó; kövesse tanácsomat44, tudniillik hogy mértékletesen éljen. De nem volna jó osztrák az öregség, ha végűi még egy rossz viczczet nem csinálna, s egy szójátékkal végezve jelenetét, kocsijába ül. A „Bauer als Millionaeru-en ugyan az az eszme vonúl végig, mint a „Verschwender44-en, csakhogy a költő más-más végén fogja meg a dolgát. Flottwelnek és Wurczelnak egy a sorsa: keresik s meg is találják a szerencsét.