Seite - 232 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bécs és Alsó-Ausztria (Bécs), Band 1

232 mesterek távol állottak tőle. Tevékenysége csak a Terézia és József korsza- kaira esik, melyben a későbbi klassziczismusra való átmenet általa eszközöl- tetett. Egyelőre a nagy mesterektől nyert lendület még elég hatalmas volt arra, hogy a művészet államilag szabályozott képzőiskola nélkül is tovább működjék, s ama barokmesterek tanítványai még jeles dolgokat tudtak mívelni. Donner irányát folytatta testvére, Máté, kitől kitűnő arczképszobrok és kiváló érmek származtak. Más igen ügyes éremvésők valának: Gennaro, Richter, Warou; ólomban, érczben, márványban dolgozó szobrászok voltak tanítványai: Kohl Fr. és Zácherl, később Fischer Márton; az iskola leg- tehetségesebbjei közé számítandó Moll Boldizsár Tirolból, kitől Mária Terézia sírköve a kapuczinus zárdában a barokstil szellemében még fenséges hatású. Grant sikerrel követték Francia, Thassi és Hautzinger. De ezen iskolai áramlatokkal szemben új férfiak sem hiányoztak, kik a távolból új elemeket hoztak be s a kései Károly-korszaknak és Mária Terézia korának önálló jelleget adtak. Ilyenek a freskó terén Guglielmi Rómából, kitől az egyetem dísztermében és Schönbrunnban a mennyezeti képek eléggé hatásosak, a délen képezett tiroli fi, Tróger Pál, meg honfitársai: Unterberger Michelangelo és Mühldorfer Ignácz. A legszellemesebb freskófestő, kinek munkái c szakban az utolsó virágzást jelentik, Maulpertsch Antal volt, de kinek legnagyobb alkotásai, a piaristák templomában lévő ifjúkori munkáit kivéve, nem Bécs- ben keletkeztek. Az arczképfestők közt kiválóan érdekes helyet foglalnak a németalföldi modorban, Rembrandt szellemében teremtő realisztikus Kupetzki magyar festő és a francziáskodó pasztelfestő, Seybold. A német- alföldi tájkép-, életkép- és állatfestés utánzókra talált Querfurt, Brand Keresztély, Schinnagel, Orient, Ferg, stb. képírókban; a Watteau-féle társa- ságfestés pedig Platzerben. Mária Terézia korának legeredetibb és legkitűnőbb művészei azonban a számtalan oltárképet festő Schmidt János Márton, vagyis Kremsi Schmidt, egy proteus-szerű autodidakta, ki egyszer velenczei, másszor nápolyi, majd németalföldi minták után indúl, és a különcz Messer- schmidt Ferencz, kinek minden eddigi példáktól elütő szoborművei annyiban ismét híven tükrözik vissza a kor uralkodó eszméit, a mennyiben híres 49 jellemfeje egy lángeszű, de szertelenkedő kísérlet arra, hogy az akkor bámúlt Mesmerizmus elveit, a lelki és állati delejesség tanát, a legkímélet- lenebb naturalizmusba öltöztetve, a művészetbe is átvigye. Röviden említendő, hogy a rajzoló művészetek is s különösen a rézmet- szés Schmutzer Jakab szellemes munkái által a fejlődés tetőpontját érték el.