Seite - 72 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2
Bild der Seite - 72 -
Text der Seite - 72 -
első évei előtt. Midőn a minoritáknak 1784-ben kolostorukat oda kellett
hagyniok, a bécsi olaszság tulajdonává lett, de Hohenberg műépítő alatt
súlyos restauráló próbán kellett keresztül mennie, melyből meglehetősen
elcsúfítva került ki. Háromhajós csarnokot alkot különváló presbyterium
nélkül; középhajója egyenes vonalban zárul be, bal oldalhajója pedig egy
ötoldalúan zárt kápolnáig nyúlik, mely a templom belsejétől Hohenberg
óta közfallal van elválasztva. A megfelelő díszítményes fallal bíró jobb
oldalhajó eredetileg szintén egyenes vonalban s egy ajtóval zárúlt be,
mely az úgy nevezett régi kórusra vagy Lajos-kápolnába, egy sokszögűén
zárt egyhajós csarnokba nyílt, mely meglehetősen a jobboldali pillérsor
tengelyében feküdvén, a templomnak legrégibb része volt, de már eltűnt.
A karcsú, nyolczszögletes torony a középhajó meghosszabbításában annak
külső oldalán emelkedik. A máskülönben díszítetlen homlokzaton levő
bejáratot kiváló műalkotásnak kell Ítélnünk. Miklós minoritát (1385) és
János ferenczest nevezik meg az oklevelek, mint az építkezés vezetőit, végre
Jakab franczia minoritát, II. Albrecht herczeg gyóntatóját, mint a XIV.
század második felében készült szép bejárat alkotóját.
Az augusztinusok (ma Sz.-Agoston) temploma, ama rendé, melyet
a XIII. század közepe táján a Werder-kapun kivűl feküdt telepítvényéről
Szép Frigyes hitt be a városba és a mely e fejedelemnek valami fogadalma
következtében 1337 körűi a várpalota közelében kolostort kapott, a gót
építésmódnak egy, a maga nemében egységes és épségben fönmaradt, de
egyszerű műve, egy nagyméretű épület, melynek alapkövét 1330-ban tették
le és melynek fölszentelése 1349-re esik. A bécsi kőrakók és kőfaragók
följegyzései mint építésvezetőt a bajorországi Landtner Detrik mestert
nevezik meg. Legelőször megkezdett, tehát legrégibb része, mely 1339-ben
már be is volt fejezve, a hatalmas háromhajós, 46 méter hosszú, közép-
hajójában 10 méter széles és 18 méter magas, csarnokalakúan szerkesztett
hosszú épület. Presbyteriuma néhány lépcsővel magasabban fekszik és
közvetetlenűl a középhajóhoz csatlakozik, minélfogva a kereszthajó elesik.
Szerkezetére nézve a presbyterium hasonlít a fő épülethez, de egynehány
évtizeddel fiatalabbnak látszik, öt járomból meg a tízszögből hét oldallal
sajátságosan szerkesztett kórus-zárulatból áll. Hossza 30 méter, szélessége
12 méter, magassága 2 2 méter. A fő épületet és a presbyteriumot hatal-
mas csúcsíves, ez idő szerint díszművel nem ékesített ablakok világítják.
A templom külseje a kolostori szokásnak megfelelően erős támasztó-
66
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (I), Band 2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Bevezetö Kötet (I)
- Band
- 2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1887
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.675 x 21.93 cm
- Seiten
- 360
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch