Seite - 104 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2
Bild der Seite - 104 -
Text der Seite - 104 -
98
a nemesebben gondolkozókat elválhatatlanúl egybeköti. De egész általános-
ságban véve s a többséget és közönséges viszonyokat és körülményeket
tekintve, a bécsi ember igazi kósza lélek, a ki nemcsak kivételes esetekben,
holmi belső viszály, baj vagy szomorúság kellemetlenségei elől, melyek
szobácskája négy fala közt netán fenyegetik, menekül szívesen, hogy a házon
kívül, hasonló gondolkozásúak társaságában keressen vigaszt és enyhülést;
nem! sőt inkább ő egyáltalában állandó, mondhatni, szenvedélytől űzött
szökevénye a maga otthonának, korcsmajáró par excellence, a ki a csapszéki
életet kedvteléssel üzi s földi életének a sörházi padon, vagy a nyirkos
borospinczében már jókora részét ülte és — üli el.
A népnek minden becsületes ismertetője, a ki az igazsággal, s csak a
tiszta, kendőzetlen igazsággal törődik, kénytelen beismerni és be is ismeri,
hogy az únos-úntig szereplő korcsma (és a mi azzal már egybefügg) a bécsi
nép életében nagy tényező nem lett, hanem volt már rég időktől fogva.
A szomszédos törzs- és kedvencz-csapszék félhomályos, füstös falú, ritkán
szellőztetett „vendégszobája" az a kis zug, a hol az igazi bécsi leginkább
otthon van, a hol a legtöbbször és legbiztosabban föltalálható s a hova
minden alkalom búvös erővel vonzza. Mindenekelőtt a „reggeli kortyot",
vagy az „álló messzelyttt veszi be, és pedig az édes (örökölt) megszokáshoz
híven, ott a „forrásnál", azaz a csapszékben, úgy, hogy szemeivel lássa a
hordó akonáját, vagy a csapot. Hiszen hamar elkészül vele, öt perezbe sem
kerül az egész. Csakhogy, a ki a begyébe lát, az csak mosolyog e szem-
fényvesztő szerénységen; az „ártatlan" s oly könnyen igazolhatónak látszó
mulatság rövid időközökben ismétlődik, s ezek a (mindig sietős) látogatások
egy-egy edzettebb természetű vendégnél sokszor jelentékeny számra nőnek
a nap folytán. Azért ő rendesen csak este települ meg itten, fő-fő lakóhelyén,
a mikor aztán a csapszék szobája az ő benső, bizalmas jeleneteivel fölveszi
ama társadalmi jelentőségét, melylyel a bécsi nép életében kiszámíthatatlan
idők óta bir.
Köteteket lehetne megtölteni, ha az ember semmi egyébbel, csupán
a bécsi korcsmai élettel akarna tüzetesebben foglalkozni, annak tarka részle-
teivel, erkölcsi jó és rossz oldalaival, elkerülhetetlen következéseivel, kivált-
képen pedig társadalmi vonatkozásaival és kölcsönhatásaival.
A bécsi korcsma! Itt, és nem másutt keletkeznek ama szövetkezések,
melyek nem csupán „komaságra" bátorítanak, hanem egész a sógorságig
kinövik magukat; itt, és nem másutt kötik ama barátságokat és „testvéri-
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (I), Band 2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Bevezetö Kötet (I)
- Band
- 2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1887
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.675 x 21.93 cm
- Seiten
- 360
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch