Seite - 108 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

102 Bécset az egész világ irigyelte, meglátogathassa. A leányok ilyenkor a Burg- szinház második földszintjén vagy negyedik erkélyén, a fiúk a régi Kärnt- nerthor-szinház ötödik karzatán mohón nyelték szemükkel, fülükkel, a mi csodadolog ott lenn a színpadon végbement s hazafelé menet kiki bele rekedt a maga eszményének a magasztalásába s még hetek múlva is ugyan- arról a thémáról beszélt. S e tekintetben a lakosságnak bizonyos fogékonyabb kedélyű osztályában még manapság sincs ez máskülönben. A mint akkor az apák és anyák az ő saját idejökbeli prófétákra esküdtek s a mint nekik nem volt elegendő magasztaló szavuk, mikor „az ő" hősnőik : Schröder, Müller, Neumann, Pecher, Rettich, és hőseik : Demmer Frigyes, Heurteur, Anschütz, Korn, Löwe, Laroche, Fichtner, Wilhelm, stb., vagy a kitűnő énekművésznők: Sontag, Ungher, Ernst, Schröder-Devrient, Lutzer, Hasselt, és művészek : Wild, Staudig, Forti, Binder, stb. voltak szóban : az azon idők szini művészete iránt oly hűségesen rajongóknak mai ivadékai sem kevésbbé hálás, s ép oly tisztelettel tekint azok felé a csillagok felé, melyek ma a művészet egén tündökölnek. Mert ha letűnt is valamennyire az őrjöngő exaltadók és a szinház igazi bolondjainak az a korszaka, a mikor a Lind-, Elsler-, Taglioni-, Pischek- s Pökhért rajongók ellenfeleikkel minden este összeverekedtek : az „oktalan anyagi élvezetek"-tői állítólag „szellemileg ellaposodott" Bécsben megvan az igazi, értelmes és művelt műbarátoknak mind a két nembeli tekintélyes közönsége, hálaistennek, még ma is. És épen ezek azok a derék, kifogástalan, becsületes jellemű és értelmes gondolkozású emberek, a kik a meddő, ízetlen tréfaűzés zajongásától, a korcsmahősök és dobzódók lármájától, ordítozásától és zsivajától rendszeresen és ildomosán különválnak, s ott jelennek meg a helyett, a hol nem épen csak Bacchus és Gambrinus, hanem a múzsák számára épültek templomok. És épen ez okból bizonyos életkép, bizonyos jól ismert „nyilvános jelenet", akármint nevetik és parodizálják is sokan, nemcsak a köznép, de tán még inkább az úgy nevezett „művelt osztályok" mulattatására, inkább mondható örvendetes és lélekemelő, sem mint kigúnyolásra érdemes jelen- ségnek. Ertjük a „hideg tisztító-tűz" ama látványát, melyet egy sereg bátor ifjú s nem kevésbbé merész leányzó nyújt minden héten egynehányszor, egy csoport szeretetre méltó színházi rajongó, kik megteszik azt, hogy bármilyen is az idő, a legcsikorgóbb hidegben is, öt-hat óra hosszat ott állanak a szinház kapuja előtt, hasonló érzelmű ideálisták gomolygó töme-