Seite - 120 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

114 nem vétó alakok is találkoznak, kik szótlanul gurnyasztanak poharuk mellett s áhítattal emelik ajkaikhoz a zöldes nedvet. Azonban e „stylszerü ivók", a kik ide csak betévedtek, ezek az ivók, a kik azért isznak, hogy igyanak, ezek a mintaszerű „csendes korhelyek" az ily zsibongó helyen mindig aggasztó kisebbségben vannak, s mint valami óriási bába-kalácsban a mazsola- szemek, csak ügy gyei-bajjal fedezhetők fel. A nagy többség a határtalan tombolás híve, s ennek a „karczos" forrásainál, ősrégi hagyomány szerint, állandó tanyája van. A bécsiek egy fajtája valóságos szaktudománynak tekinti, hogy mindig tudja, hol kapható a „legjobb új-bor". Megbízható szakértő férfiak elindul- nak önkényt, s állítólag csak a közügy érdekében, a nagy vándorútra s ma Nuszdorfban, holnap Sieveringben, holnapután Heiligenstadtban, később aztán ismét Ottakringben vagy Währingben, Weinhausban vagy Grinzingben, vagy épen a már nagyon „alászállott", de azért még mindig népszerű Hernalsban, stb., kóstolgatnak a már évek óta jó hírben álló „Leitgeberek"- nél (korcsma-gazdák) az utolsó termés nedvéből, vagy a legújabb próba- keverékből. Ha ízlik : villámgyorsan fut a híradás s megindúl a zarándoklás az új búcsújáró hely felé. Ha a kivonúlás meglehetős rendben megy is végbe s a különböző karavánok minden nagyobb föltűnés nélkül érkeznek is rendel- tetési helyökre : az a hangulat, melyet már ott találnak, a dorbézolók zsibongása, a nagyon kevert társaság vad „topsy-turvy"-ja csakhamar hasonló kedvvel tölti el az újon érkezteket, kik a kiadott vezényszót azonnal megfogadják s egyhangúlag rázendítik ők is a csatakiáltást, mely a „hernalsi vulgata" eredeti szövege szerint ekként hangzik : „Adjátok el a ruhámat, mennyországban vagyok!" 4 Folyvást új meg új csapat érkezik. A szaporodással nő a zaj is, egész a kábulásig. A zenészek — az Istenben boldogúlt, nagyhírű „Grueber Franzi" tanítványai és utódai, ki az ő kedvencz hangszerén „az édes szavú fán" (a klarinéton) egykor nagyszerűen játszott — a „legandalgóbb" tánczo- kat játszák. Nyalka bérkocsisok és gömbölyű mosónők szolgáltatják a zene- kiséretet a „dísz-asztaloknál", a hol a „spendirhózlis" maecenások szoktak ülni, a drastikusan népies nótákat művészileg begyakorolt fütyüléssel, újjcsettentéssel és jodlirozással kisérve; a birbicses asszonyok legelőkelőbb pártfogóikkal enyelegnek s kelepelve magasztalják óriási szarvacsaikat, koszorú-fügéjöket s egyéb különlegességeiket; a tele poharak és kőkorsók tuczat számra repülnek a vendégek feje fölött a pinczérek kezeiben; szédítő