Seite - 130 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

124 fölhangzik — a muezzim egyhangú kiáltásaihoz hasonlóan — az illető árúsok figyelmeztetése: „Kézo! Kézo!tt, „Salamini, da bin iu, aztán: „Kenyeret, Sáni, kenyeret!" Bódító egy hangzagyvalék, kápráztató egy látvány, csakhogy — odaülésre csábítja a nézőt is. „Minden idegen a Sperl-be jár", mondogaták egykor. Ez a zajos helyiség elnémult, mint oly sok más, eltűnt a föld hátáról, csak Schönbrunn meg a Práter maradt meg, megőrizve fogyatkozás nélkül százados hírnevét. Mind a kettő páratlan a maga nemében s a bécsi ember büszke rá. A „bécsi népélet!" Mily gaz- dag tárgy annak, a ki le tudná irni! Mi ugyan körszemlét tartottunk fölötte, s megfigyeltük a jó Faviana bennszülött fiát élete módjában, kedvtelései közben, vágyaiban és hajlamaiban a különböző viszonyok között, — de mi minden volna még itt leirni való! Csak úgy futólag kí- vánunk még egyet-mást megérinteni, mielőtt e fejezetet berekesztenők. Itt van mindenek előtt a zene meg a táncz! A bécsi ember szereti a zenét, a bécsi nő meg tánczolni szeret. Volt idő, — alig egy félszázad választ el tőle, — a midőn Bécs jobb módú polgári házaiban rendszeresen művelték a „classicus zenét". Mindenütt csak erről vagy arról a négyes- estélyről beszéltek s minden külvárosban ismerték a műkedvelő magán- virtuózokat. Ez most már némileg megváltozott. A családi élet egy kissé meglazúlt; másutt szokás eltölteni a szabad órákat s ma már elégnek tartják a jó zenét csak hallgatni. Aztán hangversenyek és nyilvános zeneelőadások dolgában Bécs már annyira vitte, hogy a ki a fali és hírlapi hirdetéseket olvassa, bátran fölkiálthat, hogy: „Bécsben az ég nemcsak bőgővel van tele, trombita is van benne elég!" így hát a zenekedvelő itt egyátalán nem panaszkodhatik, hogy kedvencz élvezetét megtalálnia nincs elég alkalom. Van itt e részben gondoskodás minden néposztályról; mert, a kinek nem engedik az istenek, hogy a conservatorium termeiben, vagy, mint habitué, Bécsi czipészinas.