Seite - 134 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

128 elem, az az <3 éles, gonosz „nyelve" miatt félelmetes. A „Deutschmeister- Edelknabe", a bérkocsis, a czipész-inas, a mosónő, a székállólegény, a „Nasch- markt furiája", vagyis a gyümölcsös kofa, a kövező mesterlegény s más efféle „nyilvános jellem", mindmegannyi élesen kidomborúló fajta és külön útczai alak. Az általuk megtámadottakkal „vesszőt futtatnak" kegyetlen dialectikájuk sorfala között, — de fordulj egyet s ők magok lesznek azok, kik egy újabb élezés megjegyzéssel az „örök békét" megkezdik, s ha a szükség úgy hozza magával, nemcsak hogy a szele érinti meg őket a nagylelkűségnek, hanem tettel is megmutatják, hogy komolyan érezni tudó, jó szivük van s jó tettekkel bizonyítják be nemes érzelmüket. Erről minden nap tanúságot tesz. Mindent összefoglalva, nemcsak a derék iskolamesternek, Schmelzt Farkasnak volt igaza, mikor már 1551-ben így dalolt: „A ki nem él Bécsbe' meg, Elpusztul, bár hova megy", Báuerle, az igazi bécsi ember e prototypusa is eltalálta a valót, a mikor Raimonddal és Kronesnével kortársaik határtalan tetszés-zaja közt ezt éne- kelteté : „Hejh ott van ám jó élet, én is csak oda vágyom : Csak egy czászárváros, egy Bécs van a világon! így volt ez, így van ez, s talán így is marad.