Seite - 157 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

151 mint költők, a XIII. század első felében: bizonyos Wernher barát, bizonyos Pfeffel úr, valamint egy Rajna-vidéki lovag, Zweteri Reinmar; talán Marner is tanítványa volt Walthernek még Ausztriában. Az eszményi szerelmi dal ellenben Walther után egyetlen kiválóbb képviselőt sem talált többé Alsó- Ausztriában. Az utána következett lantos költészet inkább azokat a népies elemeket fejlesztette, melyeken az ő költészete alapúit s melyek ettől kezdve teljes uralomra jutottak. A népies tánezdal kapcsán ekkor az úgy nevezett udvari paraszt-költészet (Dorfpoesie) állott elő. Ez iránynak megalapítója és legnevezetesebb képviselője egy Reuenthali Neidhart nevű bajor lovag volt, ki „veszekedő" Frigyes udvarában költősködött. E költészetnek a színtere a falu; a lovagi költő a parasztok közt lép föl és részt vesz azoknak mind szerelmeskedéseiben, mint czivakodásaiban. Ez az irány egy gazdagságában és hatalmában elbizakodott parasztosztályt képzel maga elé. A Neidhart-féle dalokra felelgető válasz-versek egyenesen a parasztok- köréből származtak, kik már akkor is ügyesek voltak a csattanós rögtön- zésben. Az ilyenek is, mint példaképeik, egyenesen a táncz-zenéhez csatla- koztak, melynek székhelyéül itt tűnik föl első ízben Bécs, hol akkoriban énekelgette Tannhäuser is, ez a jókedvű vándor énekes, pajzán, de művészi tánczdalait. A Neidhart módja szerint költött dalok még a XIV. században is divatoztak, de folyvást durvábbakká és trágárabbakká váltak, s nyilván láttatják velünk, miként lépett lassanként a nyerseség és vastag természe- tesség a Walthertől képviselt eszményi stíl helyére. Egészen ilyen változáson esett át Alsó-Ausztriában az épósz is. Ebben is elzárkóztak az udvari regény egyoldalú iránya előtt; a népi épósz, vala- mint a népies líra is, reálisabb természetű volt, mint az udvari művészet. A mint elsőben egy világi költő, Fussesbrunneni Konrád, az udvari épósz stílját egyházi tárgyakra alkalmazni megkisérlette : csak akkor jelent meg — a húszas években — az úgy nevezett „Stricker"-tői egy „Daniel von Blumenthal" czímű lovag-regény, s még ez is nagyon hajlik a népies épósz felé. Midőn ugyancsak ez a szerző megint egy lovagi tárgyú regényt akart írni, a XII. századba nyúlt vissza, és Konrád pap „Roland-ének"-ét dol- gozta át. Erejét azonban csak akkor érezte, mikor részben ősrégi, valamennyi európai irodalmakban elterjedt tárgyakat dolgozott föl tréfás elbeszélés-, beszély- vagy mese-alakban. A nyers hatású előadás terén Stricker valóságos mestere a maga művészetének, s Ausztriában az epikai elbeszélés, a verse- lésbeli haladást nem tekintve, századokon át azon a fejlődési ponton maradt,