Seite - 160 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

154 (Hősök könyve) köszönhető: épen olyan érdeklődéssel viseltetett ő az új-latin költők és humanisták törekvései iránt és segítette hatalmas támogatása és gyámolításával döntő győzelemre azok czéljait. Csak midőn a humanismus a skolasztikái módszert leszorította a térről, akkor érte el a bécsi egyetem első virágzó korát; ezen az egyetemen tartotta Németországban az első előadásokat Peuerbach György, a híres csillagász, 1454-ben és 1460-ban a római classikusokról. Miksa uralkodása kezdetén nyert Bécsben a könyv- nyomtató művészet is szilárd és állandó székhelyet. A császár buzdítólag és intézőleg hatott minden téren, nevezetesen a történelem, a geneologia és a honleírás terén. Szeretett okos és tudós férfiaktól tanácsot kérni s iparkodott azokat maga köré gyűjteni. Mindig egész sereg tudós és latin költő volt körülte, kik akár udvarául vagy külön akadémiájaúl tekintethettek s kik versenyezve dicsőítették az ő fényes alakját. Ó hítta meg Bécsbe az akkori legjelentékenyebb latin költőt, Celtist, ki ott 1497-ben a Dunai tudós társa- ságot alapította s a diákokkal latin iskolai drámákat adatott elő. Futólag Hutten is megfordúlt ebben a körben. Miksa császár különben maga is költő és iró volt; bizalmas titkárai, Pfinzing Menyhért és Treitsauerwein Miksa, az ő utasításai és följegyzései alapján szerzették, az egyik a „Theuerdanktt-ot versben, a másik pedig a „Weiszkunigu-ot prózában. A költői mű a közép- kor végén kedvelt allegória alakját használja, melylyel gyöngéden hozza kapcsolatba az emlékét egy szép valóságnak, a Miksa és Burgund örökösnője közti rövid, de boldog házasságnak, meg az üde és vidám, a reménykedő és merész, a küzdő és törekvő ifjúkor annyi boldog pillanatának. Azonban Miksa gyönge ültetvényei a következő nemzedékeknél sem oltalomra, sem ápolásra nem találtak. A reformatio százada az alsó-ausztriai német irodalom fejlődését illetőleg nyom nélkül múlt el. A renaissance korában, igaz, divatoztak a Bécs városára irt dicséretek; 1547-ben kezdte meg azokat egy becsületes iskolamester, a bécsi skót benczéseknél működő Schmeltzl Farkas, ki, mint szintén a stiriai Brumer Tamás, osztrák Hans Sachs nevet vívott ki magának, s kinek csakugyan maga Hans Sachs is utódai közé tartozik; csakhogy ezek a dicséretek Bécset nem mint szellemi tekintetben fontos helyet magasztalják, hanem mint a jó élet paradicsomát, s mint vígalmas és élvezetekben dús pompás várost. Az ellen-reformatio, meg a harminczéves háború kora általában a hanyatlásnak a leg-is-legalsó fokán látta az ausztriai irodalmat. A jezsuita iskolákban többé már nem német, hanem latin nyelven tanítottak, s ezzel a német irodalomnak a