Seite - 170 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

164 hattak. Ezenkívül a romantika Ausztriában is tárt föl új anyagforrásokat, melyeket serény kezek azonnal ki is zsákmányoltak. Schlegel V., mikor utolsó előadását tartotta, a politikai helyzet miatt szomorkodó hallgatóit mélyen megindítva nemzeti tárgyakat ajánlott a történeti tragédiairásnak, s főleg a Hohenstaufi ház fényes lovagkorára hívta föl a figyelmet, végúl pedig a politikailag fontosabb s hozzánk legközelebb eső Habsburg-házra, mely annyi nagy uralkodót és hőst szúlt. Schlegel maga tette közzé a Minnesängerek azon dalait, melyek Habsburgi Rudolfról énekeltek, s Hor- mayer zsebkönyve és adattára, mint a nemzeti és hazafias tárgyaknak meg- annyi igazi kincses bányái kínálkoztak a tárgy kereső költőknek. Collin H. békét hagyott a római hősöknek s a Habsburg-ház történeteiből alkotott balladákat; testvére, Mátyás, meg Greiner-Pichler Karolina a Babenbergiek korából merítettek tárgyakat, melyeket a drámába és regénybe is bevittek. A negyvenes évek kezdetéig számtalan költemény énekelt a Habsburgokról, vagy a haza történelmének hősi mozzanatairól. E költemények közé tartozik a „Zríny" is Körnertől, kinek legjelesebb drámái általában szerzőjök Bécsben tartózkodásának és az udvari színpaddal való összeköttetésének köszönik létrejöttöket. Csekély láttatja volt ellenben annak a mozgalomnak, melyet Werner Z. és Schlegel F. katholikus tárgyak és az egyházi költészet érde- kében kezdtek; csak Enk von der Burg kereste ez alapról az antikhoz vezető útat, de e kísérleten az ő előkelő tehetsége is hajótörést szenvedett. A romantika hatására ismerünk abban is, midőn Ziska Ferencz ezután már az osztrák népdalok és népmesék gyűjtögetésén fáradozik, vagy midőn Schütz „Versuche eines Wiener Naturdichters" (Egy bécsi népies költő kísérletei) czímú dolgozatával áll elő. Itt lép föl nyomban a nyelvjárási költészet is, mely legnagyobb virágzását a népszínházban, Raimund hal- hatatlan költeményeiben érte el. Ehhez az irányhoz tartoznak fele részben azok a költők is, kik a harminczas évekig az osztrákság egészen sajátos nyilvánúlása gyanánt tekinttettek, mivel fajuk jókedvét és vidámságát könnyed formákban tudták visszatükröztetni. Mint jó hazafiakat, jókedvű embereket és ellenállhatatlan tréfálkozókat mindenütt szívesen látták s hallgatták őket, kik minden költői műfajjal könnyen bántak. Főképvise- lőjük ezeknek Castelli, kit Menzel osztrák Anakreonnak nevezett el. Ennek az „édes-kedves" (herzig) dalai ritka népszerűségre emelkedtek ; legjobban sikerűit neki a humoros elbeszélés, mely semmi nagyobb remekelést nem követel. Ugyancsak ő a megalapítója egy, főleg művelődéstörténeti tekin-