Seite - 174 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

Grillparzer Fercncz egész termőerejével hazája földjében gyökeredzik. Ö azon volt, hogy tehetsége számára táplálékot merítsen mindazokból az irányokból, melyek az akkori irodalomnak akár magasabb, akár alsóbb rendű fajtáiban elébe akadtak. Szorosan az élő színpadhoz szegődött s épen akkor alkotta első művét, egy sorstragédiát, mikor a Burg-színházban Müllner uralkodott s mikor Artner Teréz a Müllner „Schuld"-jához valami bevezetés-félét irt. Nem röstelte olyan kísértetes és rablótörténetekből venni motívumait, a milyeket akkor Gleich A. és mások tuczat-számra gyártottak, s épen olyan kevéssé utasította el magától a Lipótvárosi színház hatását, mint a romantikusokét, kiknek a spanyolokra való sikeres figyelmeztetést köszönheti. Az ő tekintete azonban a szűkebb környezeten túlra, Weimarra volt irányozva, és első zsenge műve után már az „Iphigenie" classicus stíljában készített dráma következett. E különféle hatásoknak köszönheti Grillparzer azt a sokoldalúságot, a milyet egy más német drámaíró sem ért el; ő egyiránt írt classicus és romanticus drámákat; írt a spanyolok, Shakespeare és Goethe stíljában; dolgozott ó-, közép- és űjkorbeli tárgyakat; ért a színpadi hatáshoz és mégis költői marad. Az ő tragikumából ritkán hiányzik egy-egy naiv vonás és húmorában nem hiányzik a mély komoly- ságú alap. Mesterkéletlen és egyszerű természeténél fogva eszményeit nem helyezi túlságosan magasra, soha sem az elvontságok régióiban keresi azokat; de nem elégszik meg a külső kedvteléssel, mint a korabeli „megelégedéses" költők (Zufriedenheitspoeten); őt csak a benső boldogság elégíti ki. Azon reményeket, melyekkel a bécsiek az úgy nevezett költői víg- játék tekintetében hiában fordúltak volt Deinhardstein felé, Bauernfeld Ede töltötte be. Ez is a romantikából indúl ki s legkésőbbi koráig örömest vissza-visszatér a romantikus tárgyakhoz. O vitte Miksa császárt a legsze- retetreméltóbb alakban a színpadra, s egyszersmind ő adta leghívebb képét a bécsi társaságnak, elkezdve a congressus napjain egészen a legújabb időig. Bauernfeld született komikai költő, ki nem az elmésségek halmozásával, s nem is az újabb vígjátékírók sajátos műfogásaival, hanem természetének vidámságával hat, mely köz vetetlenül árad ki belőle s mely mindenfelé derültséget és jókedvet támaszt. Bauernfeld nem sokoldalú a jellemeiben s nem gazdag a föltalálásban; de jellemei szeretetreméltók és igazak; ismeri a titkait a szellemes és eleven párbeszédnek, melyben soha sem hiányzik a világfias hang s mely mindig kiváló mértékben drámai. E mellett megvan