Seite - 187 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

181 csökét termette: teremtett oly színpadot és színirodalmat, mely egész Bécs tulajdona és nem legkisebb jogczímc a dicsőségének. Semelyik más német város fel nem dolgozta magában alaposabban a népies színművet, ä Hans- wurst-(Paprika-Jancsi-) játékot, mint Bécs, és egy bécsifi, a ki mint költő is, mint színész is jelentékeny, egy idealizált népszínművel ajándékozta meg Bécset; és két más bécsifi a város érzületéből fogant tragédiákat és vígjáté- kokat költött, melyek a magok nemében klasszikusok; Burg-színházába a német színművészet legjobb hagyományait vette át, és részvételével, éltető szellemével e színpadból mintaintézetet csinált egész Németországra nézve. A dicsőséges történet eleje, fájdalom, a legmakacsabb honiályba rejtőzik előlünk. A Schmelzl Farkas előtti állapot csaknem üres lap, és még utána is vagy száz éven át csak jelekre és sejtelmekre van az ember utalva, jó szerencse, ha egy-egy városi számadásból értesülhetünk, hogy a tanács- teremben vagy a polgári fegyvertárban egy-egy szíry előadás volt, melyről azonban még se tudunk meg többet, minthogy a polgárok és feleségeik mennyi bort és nyalánkságot fogyasztottak el, avagy, mint egy policziális rendeletből gyanítható, micsoda komédiás-csínyt kellett megfenyíteni. Egyházi játék, farsangi játék, polgári játék, — minden, mintha a föld nyelte volna el. Csak tán épen Schmelzl Farkas idejéből maradt fenn egy egyházi játék : a Szent István templombeli passió. Üj idők formájára szabott költemény ez, mely nyilván jó távol időből való, mit ősrégi szólásformák bizonyítanak. Ez a passió nagypénteken adatott elő a Szent István templomában isteni tisztelet alatt. A prédikálószék közelében színpad volt emelve, a játszók Bécs városa adószedő hivatalosai voltak. Délelőtt a keresztre feszítés, a levétel és a sírba tétel adatott elő, délután a sírnál való kesergés. Egy prologus elbeszéli a Megváltó kínszenvedéseit s végűi egy órányi türelmet kér a rá következő passió számára. Föllép Mária Magdolna, vele a három Mária, kik meg- kerülvén a keresztet, elmondják panaszaikat. Simeon odalép az isten-anyjához, „kihúzza kardját és Mária szivébe mártja", a kardot, mely Máriának általjárja a lelkét. Erre felszólítja József Nikodemust, menjen vele Pilátushoz, elkérni tőle az Üdvözítő holttestét. Hogy bizonyost tudhasson, vájjon Krisztus meg- halt-e már, elküldi a vak Longinust. Ez Jézusnak oldalába szúrja a lándzsát, a vértől, mely a sebből folyik, Longinus visszakapja szeme világát. Látván saját szemével Krisztusnak igaz isten voltát, fölkerekedik és hirdeti a csodát. Pilátus elcsodálkozik, hogy Krisztus már meghalt, hiszen még olyan fiatal és erős volt; egyébként Krisztus derék ember vala, úgy véli, neki igen