Seite - 234 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

228 tökélyre emelkedtek, a mennyiben tisztább alakítás, nagyobb mérséklet és valódi monumentális irány szabályozták hatalmas alkotásait. Először történt a bárok idejében, hogy Ausztria főnemessége Bécsben gyűlt össze műértő császára körűi, s annak példáját követve, versenyezve iparkodott a fővárost olasz ízlésű büszke palotákkal s környékét villákkal és kertekkel ékíteni. A társadalmi élet itt mindezeknél megkívánta a tág fogadó termeket, melyeknek többnyire nagyszerű építészete, úgy szintén a nagy számmal keletkező templomoké, arányos, színes díszítését csak a mennyezet fresko-képeiben, a tükrös boltozatban, vagy kupolákban nyerhette. Tág mezeje nyílt hát a monumentális festészetnek, s ezen, a kor ízlésének megfelelőn, a mythologiai és allegoriai kompozicziók virágai fakadtak, míg a valódi történeti festés csak igen gyéren van képviselve. E vidám isteni gyülekezetek élénken lüktető élete, a tarka képek egészséges érzékisége híven tükrözi vissza a büszke császári város akkori jellegét; az előkelő és derűit Bécs az uralkodó olasz műveltség meleg légkörében állott. A gyakorló mesterek ezen genreben úgy születésre, mint iskolára és művészeti irányra nézve mind olaszok valának. Altomon te — tulajdonkép Hohenberg — Márton és fia, Bertalan, római mintákon képezték magukat, a salzburgi Rottmayr Ferencz, Lotto Károly tanítványa Velenczében, úgy szintén társa, a tiroli báró Strudl Péter, a puha, szelíd Belluzzi Antal, a pompás díszítő Beduzzi, az építési és díszítési festésben kitűnő Kanti Kajetán és Galli Bibiena Antal, Chiarini, Lanzani, Solimena, Dal Pozzo András, a színleg távlatos kupolák és ívboltok genialis tervezője, és Pellegrini Antal, a magasban tömegesen halmozott rövidített alakok ügyes ábrázolója, — ezek a legnevezetesebb művészek, kiknek alkotásai mai napig mindenfelé gyö- nyörködtetik szemeinket; ezeknek igazán olasz lényük mellett csak ritkán lépnek fel idegen iskolák képviselői a nagy fresko-festésben, mint példáúl Le Brun tanítványa Dorigny Lajos és az augsburgi Drentwett Jónás; mindkettőt a műértő savoyai Jenő herczeg hívta meg az idősebb Fischer és Hildebrandt Lukács által emelt palotáinak ékítésére. Nevezettek közül többen ép oly jelentékenyek voltak oltárképeknek olajba festésében; e szakban a derék mestereknek még egy egész sora tűnt ki, kik részint az olaszoknál tanúltak, mint Rottiers, részint a Rubens iskolájából ágaztak el, mint Schoonjans, Spielberger, Brandel. Az arczkép, mint hatásos díszfestmény, a főnemesség megjelenésének egész tekintélyét, pompáját és nagyúriságát az uralkodó spanyol illem szellemében ábrázolta