Seite - 246 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Band 2

240 Fcrencz császár uralkodásából egyes vonásokat, az alattvalókkal való bánás- módjának patriarkhális módját s életéből különféle jeleneteket ábrázolnak. Lényegesen az ő hatásának tulajdonítandó, hogy Ausztria akkori ifjú művész- világa a romantikusoktól és új-germánoktól elvonatott s a honi tárgyakra tért át. Ezek eleintén bizalommal tekintenek a császárok régi székhelyére, annak gazdag műkedvelő nemességére, a büszke palotákra és pompás kép- csarnokokra. A fiatal Cornelius Bécset tekintette arra hívatott helynek, hogy megközelítse a czélt, melyet utóbb I. Lajos bajor király volt meg- valósítandó. Az idősb Schnorr, ki 1803-ban Bécsben tartózkodott, csodálta Fügert és Zaunert, kinek műhelyében akkoriban állott készen II. József lovagszobra érezbe öntve. Csakhamar azonban érezhető az ellentét irányban és hangúlatban Bécs s az új-germán művészet vezetői közt. Wächter Eberhard panaszkodik, hogy az itteni lakosságnál hiányzik a lelkesedés és az eszmé- nyiség. A mire Overbeck és Pforr, Sutter, Vogel s Leonhardshof! Scheffer törekedtek, az sem viszhangra nem talált a bécsi közönségnél, sem meg- értetésre a bécsi művésziskola szigorú akadémikusainál. Ezen ellentétek következése vala, hogy amazok Rómába, Schwind és Steinle pedig Mün- chenbe s Frankfurtba vándoroltak és csakis közel félszázad múlva sikerűit Führichnek és Rahlnak az akkor megszakadt fonalat újra felvenniök s az új Bécsben a monumentális stil nagy képeinek ismét tért szerezniök. A bécsi régibb fajta életkép- és tájfestőket, város és vidék szerint, polgári és parasztos csoportra oszthatni. Danhauser, Fendi, Daffinger és Ranftl az első, Waldmüller és Gauermann a második csoport vezérei. Mind- nyájan a nép fiai voltak; innen van, hogy annak lényét oly benső mélységgel fogták fel s oly mesteri módon tudták ábrázolni. Danhauser atyja asztalos, Ranftlé korcsmáros volt, Gauermann Frigyes bölcsője, — kinek atyja, Jakab, szintén jeles művész vala, — Miesenbachban rengett, az alsó-ausztriai szép völgyek egyikében, Gutensteinhoz közel, melynek erdőárnyéka és zöld mezeje számos képén megragad bennünket. A legelőkelőbb jelenség mind- annyi közt Danhauser József (1805—1845), kit a halál, sajnos, java virág- jában ragadt el. Korának társadalmi állapotát, a harminczas és negyvenes évekbeli bécsi életet rajzolja, emberismerő éles szemmel, a vígjátékíró élénkségével. Bauernfcldhez hasonlították, mert ő benne is épen úgy meg- volt a világfi gúnyja és finomsága. Ecsetének gyöngéd, szellemes, puha zománczú és virító erővel színező, megnyerő alkotásai, mint a „Zárdai leves", a „Szemorvos", a „Végrendelet fölbontása", a „Tékozló" stb., az